Civilnek álcázott tüntetéssel demonstrál a baloldal „erdeink tarvágása ellen”

2022. augusztus 9. 10:35
A szokásosnál több tűzifa előteremtése nem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet – reagált az Agrárminisztérium.

A szokásosnál több tűzifa előteremtése nem jár erdőirtással, nem csökkenti az erdőterületet, nem rontja az erdők természeti állapotát, ezeket ugyanis továbbra is előírja a törvény – közölte a baloldali felháborodásra az Agrárminisztérium, hozzátéve, hogy

a faanyag az egyetlen újratermelhető nyersanyagunk, és évtizedek óta kevesebbet használunk fel belőle, mint amennyit az erdőink teremnek”

A minisztérium májusban, rögtön az új kormány felállása után pályázatot hirdetett meg agrár-erdészeti rendszerek (mezővédő erdősávok, fás legelők, fás szántók) létrehozásának támogatására, majd azzal kereste meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamarát, hogy az erdőgazdálkodók képviseletében javasoljon partnereket innovációs együttműködést igénylő gyakorlati kihívásokra, formálódó fejlesztési elképzelésekre. Ennek keretében akár 50-100 millió forintos támogatást nyerhetnek egy-egy projektre az erdőgazdálkodók, illetve a kapcsolódó szakmabeliekből álló széles kedvezményezetti kör.

Álcivil demonstráció

A péntekre szervezett, tarvágás elleni tüntetés Facebook-eseményénél az egyetlen feltüntetett szervező hétfő estig egy Szabó Lili nevű személy volt, aki még a korábbi, LMP-keretes profilképét is lecserélte – vette észre a PestiSrácok. Mint írják, amikor már meghaladta az érdeklődők száma a 30 ezret, illetve a részvételüket ígérők száma is több ezres lett, akkor hirtelen felbukkant szervezőként Kreitler-Sas Máté, az LMP XI. kerületi önkormányzati képviselője is, és a tüntetés leírásához hozzáadódott még egy mondat:

„Az esemény az LMP-Magyarország Zöld Pártja szervezésében valósul meg.”

Nyitókép: Facebook

Összesen 50 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A most kivágott fával csak egy marha akarna tüzelni ezen a télen.

A Google a barátod:
A tűzifa szárítás 4 fontos mozzanata
1. A télen felhasználandó fát érdemes kora tavasszal vagy a tavasz folyamán felaprítani a tüzelő egységünk számára leginkább alkalmas méretűre. Így lesz a fának 6-9 hónapja arra, hogy elég száraz legyen a fűtésszezon beköszöntéig.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés