Még meg sem alakult, máris szétesőben az olasz baloldal választási szövetsége

2022. augusztus 7. 20:38
Az olasz baloldali pártok új szövetsége a jobboldal előretörését akarja megállítani.

A szeptember 25-i parlamenti választásokon a jobboldal kormányra kerülését akarja megakadályozni a baloldali erők vasárnapra megszületett választási szövetsége Enrico Letta, a baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára szerint.

Enrico Letta alig jelentette be a szövetség felállását, Carlo Calenda, az Akció nevű párt vezetője vasárnap délután egy televíziós interjúban közölte, hogy mégsem csatlakozik a baloldali pártok csapatához.  

A korábban PD-politikus Calenda, aki 2019-ben alapította meg az Akciót, úgy vélte, hogy a baloldali szövetségnek olyan formációk és politikusok is tagjai lettek, akiket az „olaszok látni sem bírnak”. Hozzátette, hogy egyedül akarja folytatni a választási kampányt, de nem zárta ki, hogy centrumerőt hozhat létre a baloldallal és a jobboldallal versenyezve.

A PD a Zöldekkel és az Olasz Baloldallal (SI) kötött választási paktumot. A szövetségnek tagja az Öt Csillag Mozgalomból (M5S) júniusban kilépett Luigi Di Maio is, aki augusztus elsején megalapította a Civil Elkötelezettség nevű formációt.

„Ennél többet nem tudtam tető alá hozni” 

– utalt a többpárti szövetségre Enrico Letta. Hangoztatta, hogy az Öt Csillag Mozgalommal, valamint a Matteo Renzi vezette Élő Olaszországgal (IV) nem akarnak szövetkezni.

A baloldali pártok együttese a felmérések szerint 33 százalékon áll, de ez Carlo Calenda pártját is tartalmazza.

A baloldalnak nincsen közös víziója

A baloldalnak nincsen közös víziója, „egyedül a jobboldal iránti gyűlölet tartja egyben” – hangoztatta Giorgia Meloni, az Olasz Testvérek (FdI) elnöke. A jobboldali párt a felmérésekben továbbra is a legnagyobb erőként szerepel több mint 22 százalékkal, sarkában a PD-vel. Meloni megjegyezte, Carlo Calenda a „baloldal tévésorozata újabb fejezetében az oltárnál hagyta el Lettát (..) miközben az olasz családok és vállalkozások az igazi életben a gazdasági válság és az árdrágulás ellen küzdenek”.

A szintén jobboldali Liga vezetője, Matteo Salvini szerint

a baloldali szövetség tagjai „ostobák és nem tisztelik az olasz népet”.

Korábban Matteo Salvini úgy nyilatkozott, a jelenlegi felmérések szerint a jobboldal "jelentős előnnyel" bír a baloldallal szemben. Az Il Giornale jobboldali napilap legutolsó, pénteki adatai szerint a jobboldal jelenleg 17 százalékkal előzi meg a baloldalt, és megközelítette az ötven százalékot.

Az Il Messaggero római napilapnak vasárnap nyilatkozó Silvio Berlusconi volt miniszterelnök, a Hajrá, Olaszország! (FI) elnöke úgy vélte, a baloldal kampánya kizárólag a politikai ellenfelei lejáratására épül.

A baloldal „semmit nem mond a programjáról, talán azért, mivel a baloldali szövetségesek semmiben nem értenek egyet. Ezzel szemben a jobboldal kizárólag a tartalomra összpontosít, közös tervünk, hogy újraindítsuk Olaszországot” – mondta Silvio Berlusconi. Arra a kérdésre, hogy miként látja szövetségeseit, Berlusconi azt válaszolta, hogy

Giorgia Meloni a határozottságot és a bátorságot képviseli, Salvini pedig képes az olaszokhoz szólni és az embereket meghallgatni.

A Corriere della Sera napilap szerint az FdI, a Liga és a Fi programjának pillérét az adók csökkentése, valamint az illegális migráció elleni fellépés képezi.

Az FdI, a Liga és az FI között július 28-án aláírt választási szerződés értelmében a 221 egyéni választókörzetben az FdI 98 jelöltet állít, a Liga 70-et, az FI és a kereszténydemokraták 42-t, a többi jobboldali erő 11-t.

Szeptemberben csökken a parlamenti mandátumok száma

A szeptemberi választások karcsúsítják a római parlamentet: a felsőházban a mandátumok száma a jelenlegi 315-ről 200-ra csökken, az alsóházba a pártok az eddigi 630 helyett 400 képviselőt delegálhatnak. A választókörzetek területe így bővül, ami tovább nehezíti a jelöltek állítását.

A választási kampány első határideje augusztus 14. lesz, a pártoknak addigra kell benyújtani hivatalos logóikat a belügyminisztérium választási irodájába.

(MTI)

Nyitókép: RICCARDO DE LUCA / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP

Összesen 25 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés