Erdő, erdő, erdő

2022. augusztus 7. 13:13

Bencsik Gábor
Facebook
Akkora hisztéria kerekedett az erdőgazdálkodási szükségrendelet körül, mintha a Fidesz ki akarná irtani az összes magyar erdőt és lebetonozni az Északi Középhegységet.

„Gondoljuk akkor higgadtan végig ezt az egész erőügyet.

1. Ezen a télen várhatóan tűzifa hiány lesz. Ennek az oka nagyon egyszerű: az energiaárak elszállása miatt (tehát nem azért, mert nem lesz gáz) a télen sokan, legalább rásegítésként befűtenek majd az évek óta hidegen álló kályhákba, beüzemelik az alagsori öreg kazánokat. Tehát olyanok jelennek meg, vagy már meg is jelentek vásárlóként a piacon, akik eddig szinte egyáltalán nem voltak ott. A kereslet már az őszre meg fogja haladni a kínálatot, amiből először durva áremelkedés, majd hiány következik.

A hiány ostorának vége pedig a legszegényebbeken csattan majd, akiknek nincs alternatív fűtési lehetőségük, vagy fa, vagy hideg, tertium non datur. Fontos tudni, hogy évek óta milliárdos keretösszegű szociális tűzifa program fut Magyarországon, de fa nélkül az sem ér semmit. Az import már most befagyott, minden ország ráült a saját készleteire (mi is), a pótlás egyetlen eszköze a kitermelés átmeneti növelése.

2. A fejlett országban az erdőket, néhány tudatosan érintetlenül hagyott terület kivételével MŰVELIK. Az erdőgazdálkodás a mezőgazdaság egyik ága, komoly szakma, sőt tudomány, amit nálunk a leendő erdőgazdák öt évig tanulnak a soproni egyetemen. Az erdei fát folyamatosan kitermelik, épületfának, bútorfának, tűzifának, papír alapanyagnak és még elég sok egyéb célból. A fakivágás az erdőművelés természetes része. Mint annyi más esetben, itt is a mérték a lényeges. A várható szükséghelyzetre válaszul született rendelet lehetőséget – hangsúlyozom: lehetőséget – teremtett arra, hogy a miniszter átmenetileg – hangsúlyozom: átmenetileg – egyes esetekben engedélyezhesse az érvényben maradó szabályoktól való eltérést. Azért, hogy akiknek semmilyen más fűtési lehetőségük nincs, a télen ne fagyjanak meg.

3. Végül egy idézet Karácsony Gergely 2019-es főpolgármesteri programjából: »Zöldfelületek, 7.: Új fát ültetünk minden budapesti újszülött tiszteletére, átgondolt stratégiát alkotunk Budapest befásítására és a meglévő faállomány gondozására.« Azóta több mint százezer újszülött született Budapesten. Tisztelettel érdeklődöm, hol található a százezer új fa. Vagy legalább az átgondolt stratégia.”

Nyitókép: Facebook

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 121 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De ebben mi az új, Gábor?
12 éve ez megy, napról napra, de hozzátehetem 1998-2002-t is, már akkor ez ment.

Emlékszik valaki akár csak a "RABSZOLGATÖRVÉNYRE"? Pontosan így megy ez, napról napra, hétről hétre...

Pontosan.

Valamiért mindig minden terhet Európának kell vállalnia, és MÉG MOSOLYOGNI IS KELL HOZZÁ... érdeked módon az USA meg Kína tolhatja az égbe a fogyasztást és az energiafelhasználást, Törökország vígan kereskedhet Oroszországgal, Szaúd-Arábia és Izrael és Katar nem kell, hogy befogadja a "szíriai" "menekülteket", a példákat a végtelenségig sorolhatjuk.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés