Elsöprő győzelmet aratott egy pár hónapja alakult párt Bulgáriában

Rumen Radev korábbi elnök alakulata nagyon simán nyert, de egy koalíciós társra szüksége lesz.

Merkel 2011 óta szerette volna kivezetni az atomenergiát, Scholz is eddig ennek szellemében nyilatkozott. Eddig.

A német kormány elhalaszthatja a még megmaradt három német atomerőmű eredetileg az idei év végéig tervezett bezárását – közölte Olaf Scholz. Ez jelentős fordulatot jelent a koalíciós kormány számára, amelyben a hagyományosan atomenergia-ellenes Zöldek is részt vesznek.
A kancellár szerint az atomreaktorok élettartamának meghosszabbítása azért ésszerű, mivel

Hozzátette azonban, hogy az atomerőművek a németországi villamosenergia-termelésnek csak kis hányadát (az AFP szerint 6 százalékát) teszik ki. Scholz rámutatott arra is, hogy nagyon lassan halad a szélenergia terjedése, az elektromos átviteli hálózat sem haladt a tervezett ütemben.
Mint ismeretes, még Angela Merkel kötelezte el magát 2011-ben a fukusimai katasztrófa után az atomenergia kivezetése mellett. Az eredeti tervek szerint az ország utolsó három reaktora az év végén állítaná le a termelést.
Nyitókép: MTI/AP/Markus Schreiber