Újbudai kifizetőhely? Közteres lett az egykori DK-s árnyékbelügyminiszterből
Özönlenek Újbudára a bukott baloldali politikusok.
Nemes László, Pesterzsébet DK-s alpolgármestere nem egyszer benzint tankolt, miközben dízeles az autója, ráadásul többet, mint amennyi a tankba fér.
Újabb botrányba keveredett Nemes László, Pesterzsébet Demokratikus Koalíció által delegált alpolgármestere.
Ahogy korábban a Mandiner is beszámolt róla, a gyurcsányista politikus feltehetőleg családi célokra használta fel az önkormányzattól kapott hivatali taxikártyáját.
A XX. kerületi politikus összesen harmincháromszor utazott taxival, összesen 135 730 forintért, ám kártyájával a szintén kerületi önkormányzati képviselőként dolgozó felesége, valamint a lánya, N. Dóra is utazott. Nemes László lánya a 2019-es választások óta több mint félmillió forintot taxizott el.
A botrány kapcsán a helyi Fidesz jelezte, hogy feljelentést tesz.
Később kiderült, hogy Nemes Gábor, nem csak a taxikártyával, hanem a benzinkártyájával is visszaélhetett.
Ezzel akár többször is megkerülhette volna a Földet az Egyenlítő mentén.
A XX. kerületi jegyző tájékoztatása szerint a Gyurcsány-párti Nemes hivatalba lépése óta négy üzemanyagkártyát használt. Az egyik kártya pedig kifejezetten biankó jellegű volt, vagyis használata nem volt rendszámhoz kötve.
A Magyar Nemzet most az Adatradar által megszerezett számlák alapján további furcsaságokra is rámutatott, így arra, hogy a Gyurcsány-párti politikusnak egy dízeles Skoda Octaviája van, de volt idő, amikor benzinre is költött, nem is keveset.
Sőt, a dízeles Skoda Octaviának
Mindezt persze az adófizetők pénzéből.
Ezt a mutatványt nem is csak egyszer, hanem összesen tizenhat alkalommal játszotta el a számlák alapján.
Fotó: Facebook/DK Pesterzsébet