Akármi történik, engem nem lehet kiütni! – A besúgó rendezője a Mandinernek

2022. augusztus 4. 9:01
„Ők voltak, akik fölemeltek. Én pedig akkor sem harapok bele abba a kézbe, ami fölemelt, amikor úgy érzem, hogy a viszonyunk egy olyan pofonnal végződött, amit nem provokáltam ki” – mondja A besúgó rendezője, aki először lapunknak nyilatkozik azóta, hogy az HBO lelőtte a sorozatot. Nagyinterjúnk Szentgyörgyi Bálinttal, aki azt is elárulja: többek között azért jött haza Londonból, mert „tulajdonképpen egy helyen éreztem jól magam mindig: a hazámban”.

Huszonnégy évesen írt egy sorozatot, összeverbuválta a barátait, majd profi eszközök híján „kézműves” kellékekkel – teleszkópos felmosóra szigszalagozott mikrofon és társai – leforgatott egy pilotot. Amikor elkészült, kikereste a Google-ből az HBO telefonszámát, ahol aztán elérte, hogy megmutathassa az eredményt. A többi már filmtörténet. 

Szentgyörgyi Bálintot, A besúgó rendezőjét kérdeztük nagyinterjúnkban!

***

Eltelt öt év, és 61 országban vetítik a sufnituningos próbaverzió alapján készült sorozatot. Milyen volt ez az öt év? Küzdelmes volt eljutni a megvalósulásig?

Olyan érzés volt, mint amikor a kaszinóban még teszel zsetont, aztán még arra is teszel zsetont, és még mindig teszel. Egyre többet dolgozol rajta, egyre több hónapnyi, aztán évnyi munkát pakolsz bele a zsákba, miközben egyáltalán nem biztos, hogy el is készül a film. Ebben a szakmában könnyen lehet olyan helyzetbe jutni, hogy éveket töltesz valamivel, amire aztán azt mondja a csatorna, hogy mégsem vágunk bele, nem lesz forgatás. Ez a bizonytalan időszak normál esetben egy-másfél év, nálam öt volt. Amíg az első csapó el nem csattant, sőt, az utolsó, addig

nem lehetsz biztos abban, hogy olyasmibe pakolod az éveidet, ami aztán tényleg meg is valósul.

Még akkor is nagyon magasról lehet esni, ha csak a mikrokörnyezeted tudja, hogy egy nemzetközi streaming szolgáltatónak készítesz elő valamit, aminek aztán esetleg mégsem lesz kézzelfogható eredménye.

Hogyan tudtad kezelni ezt az idegőrlő bizonytalanságot?

Letiltod az agyad, vagyis egyszerűen nem foglalkozol azzal, hogy még az utolsó pillanatban is összedőlhet a kártyavár.

Folyamatosan rajta kell, hogy legyél a hitinfúzión.

Nagyon erősen hinned kell egyrészt magadban, másrészt a sorsodban: márpedig neked az rendeltetett, hogy véghez vidd, az én esetemben A besúgót. Borzasztóan sok összetevős dolog ez, és az a recept, ami sikerre vitte ezt a sorozatot, nem reprodukálható, nem egyezik meg azzal a recepttel, ami majd – ha a Jóisten megsegít – sikerre viszi a következő filmet, amin most dolgozom. De ebből sem hagyható ki a hitinfúzió, ami baromi fontos.

A másik, ami még sokat segített, hogy életemben először csináltam ilyet. Ha nincsen tapasztalatod, azt sem tudod, hogy milyen helyzetek jönnek majd veled szemben az autópályán, ezért aztán sokkal bátrabban döngetsz végig rajta. Ha nem ismered a szabályokat, bátrabban is szeged meg őket, nem tart vissza semmi. Az a típus vagyok, aki nem óvatoskodik, hanem nyomja neki. Másodjára bizonyos szempontból nehezebb, hiszen már azt kell bebizonyítani, hogy hosszú távon is tudsz tényező lenni ezen a pályán. Ott már nem nyomhatod ész nélkül a gázt, mert egészen pontosan tudod, hiszen van öt évnyi tapasztalatod, hogy milyen akadályok jönnek majd veled szembe. Nyilván ennek is megvan az előnye, hiszen így már előre fel tudsz készülni helyzetekre, például tudod, milyen kérdéseket kell majd egyszer megválaszolni a projektekkel kapcsolatban azoknak, akik a pénzt adják. 

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

 

Népmesei a történeted: külföldön éltél, ahol voltak fegyelmi ügyeid, nem értékelték a tehetségedet, majd egyszer csak hazajöttél. A filmkészítés körül tüsténkedtél, először statiszta voltál, majd kávét főztél, hogy aztán eljuss minden filmes képzettség nélkül a rendezői szerepig. Először is: miért jöttél haza?

Tizenkilenc éves voltam, leérettségiztem, és teljesen világossá vált, hogy nem akarok többet iskolába járni. Egy értelmiségi család kakukktojása vagyok, aki nagyon nehezen viselte, hogy tanítják. Ezért aztán inkább összepakoltam a hátizsákomat, és mint az én generációmban sokan, elmentem Londonba szerencsét próbálni.

Annak, hogy hazajöttem, két oka volt. Az egyik, hogy borzalmasan éreztem magam a 2010-es évek Nyugat-Európájában. Azt éreztem, hogy a brit főváros reptéri váróvá vált: nincsen közös identitás, ami az embereket összefogná. Ülsz a metrón, és azt érzed, olyan emberek vesznek körül, akik vagy kalandvágyból vannak itt, vagy azért, mert jobban megéri. Bábeli zűrzavar van a városban, ami messze túlnőtte azokat a kereteket, ahány embert valójában kényelmesen be tud fogadni. Ez azóta szerintem csak rosszabb lett. Azon túl, hogy nem volt komfortos ott, egyre jobban föltámadt bennem, hogy

tulajdonképpen egy helyen éreztem jól magam mindig: a hazámban.

Megkockáztatom, hogy az egyik legcsúnyább útja Budapestnek az Üllői út, de amikor Ferihegyről az ember bevezet a városba, és elkezd feltűnni az Üllői út mentén Budapest, az nekem még mindig a legszebb dolog a világon: itthon vagyok. Egyébként fordulópont volt, hogy a londoni metrón újra elővettem A Pál utcai fiúkat. Olvastam a nyitányát: az osztályterembe beszűrődik a kor Budapestje, a gyerekek mennének már ki. Eszembe jutott az én gyerekkorom Budapestje, amikor tavasz, majd nyár lett, és mentünk volna ki az osztályteremből, és visszavágytam ebbe a városba. Fogtam magam, összepakoltam a cuccaimat, hazajöttem úgy, hogy a szüleim külföldön éltek, a távolabbi rokonok vidéken, és hát régen szétszéledt már az az osztály, ahol annak idején ültünk. Nem igazán ismertem itt senkit, de tudtam, hogy itt szeretnék élni, tudtam, hogy itt szeretném megcsinálni az első filmemet, és valahogy hittem magamban, hogy ez sikerülni is fog. Majd elkezdtem a létra legalján.

Hogyan sikerült feltornáznod magad a tetejére?

Számon tartok olyan embereket, akitől rengeteget tanultam útközben és akiknek az keze nyoma ott van az életemen. Nagyon-nagyon hosszú a sor, de Szatmári Péter operatőrt mindenképpen szeretném megemlíteni. Ő fényképezte a Csinibabát, a Kincsemet és rengeteg Ákos-klipet a '90-es évek elején, és ő volt A besúgó vezető operatőre is. Rengeteg technikai dolgot tanultam tőle.

Azt érzem, hogy az én generációm türelmetlenebb, ami valahol természetes, de olykor már arrogáns.

Nem nagyon tisztelik meg az idősebbeket azzal, hogy az egész életművüket fejből tudják, és konkrétumot kérdeznek. Például, hogy akkor, amikor ’98-ban ennek a filmnek ezt és azt a snittjét csináltad, akkor honnan jött a füst, mi volt a megoldás? Az idősebb kolléga egy ilyen kérdésre boldogan mesél, mert úgy érzi, hogy te tényleg figyeltél.

Tehát az alázat segített?

Így van, abszolút. Mindenkihez próbálok nagyon alázatosan állni. Elmesélek erről egy történetet. Nagyon szeretem a Sportszeletet, van egy ilyen „autizmusom”, amit tudtak rólam a producerek. A besúgó első forgatásán bementem a büfébe, és észrevettem, hogy a kávégép mögött van három-négy darab, eldugva. Arra gondoltam, milyen édesek, hogy gondoltak rám, elvettem egyet, és elindultam kifelé. A büfés nem tudta még, ki vagyok, és ugye bő tizenöt évvel fiatalabb vagyok az átlagnál      ebben a szakmában;

utánam kiabált: „Gyere csak vissza, hozod vissza, nem neked van, a nagyoknak!”.

Én meg arra gondoltam, nem ilyen helyzetekben kell emberkedni, becsületesen visszaraktam a sportszeretetet, elnézést kértem és mentem a dolgomra. Ott evett éppen a biztonsági főnök, aki azt mondta a büfésnek: „Hülye vagy, ő a főrendező!” Szegény büfés félt, hogy ki fogják rúgni, visszamentem, és mondtam, semmi baj, tényleg nincs semmi baj. Kifizetődő minden irányban alázatosnak lenni: nem sokkal később a 29. születésnapomra kaptam is ettől a csapattól egy gigantikus Sportszelet tortát.

 

1992-ben születtél, vagyis, amikor a sorozat játszódik, még nem is éltél. Miért pont ’85 Budapestjét vitted vászonra?

Mert éreztem, hogy másképp tudnék hozzányúlni, mint azok, akik előttem foglalkoztak ezzel a korszakkal. Ha van egy ötletem, ami nagyon éget belülről, de létezik már egy ahhoz hasonló, megvalósult projekt, akkor elvetem.  A hiányzó könyvet keresem a könyvespolcon, a két könyv közötti űrt írom meg.

A választott témámban két film van, az egyik Cserhalmi Sáráé, a Drága besúgott barátaim, ami nagyon jó alkotás, de egészen más ritmusú és sokkal szűkebb közönséget célzó. A másik film Az ügynökök a paradicsomba mennek, amit nem is nagyon ismernek az emberek, és hát vannak még dokumentumfilmek.

Azt is éreztem, hogy elég idő eltelt a ’80-as évek óta, éppen abban a másodpercben vagyunk, amikor történelemmé kezd válni ez az időszak. Nagyjából egyidős vagyok a rendszerváltás utáni Magyarországgal. A szocializmus utózöngéjében nőttünk föl: egyik kezükkel neveltek a szüleink, a másik kezükkel meg próbáltak ösvényt vágni a dzsungelben maguk előtt.

Ez az az időszak, amikor Kudlik Júliát hirtelen villában lakó pornószínészek váltják le főműsoridőben.

A mi gyerekkorunkban még dalmata foltokban megmaradt a régi világ: hatévesen a konyhaszekrénybe nyúlva választhattunk az ikeás és az előző rendszerből megmaradt pöttyös bögre között. Érdekelt, hogy milyen volt ez a korszak, és innen eljutottam odáig, hogy mindannyiunk családjának közös lelkén vannak történelmi sebek ebből az időszakból. Erről árulkodik, hogy a nálam eggyel idősebb generáció ab ovo csúnyának lát minden tárgyat, ami a szocializmusból van, miközben a mi generációnk – akinek nincsen meg ez az érzelmi többlete, ám élete felét ezek között a tárgyak között élte le – egy izgalmas díszletként képes látni. Ez pedig nagyon érdekes. Elkezdtem rákattanni ezekre a tárgyakra. Egyébként a szerelmemnek van egy retró játékokkal teli boltja, tehát ez a mániám a magánéletembe is átsugárzott. Mindemellett az általam kitalált karakterek, mind-mind a saját lelkemen vannak átmosva. Ott vagyok Száva Zsoltban és Demeterben is. Amikor írok, magamból dolgozom. Ezek kerültek a nagy turmixgépbe, aminek aztán ez a sorozat lett a vége.

Fotó: HBO/Czabán

 

Ha már Száva Zsoltnál tartunk, tőle származik az az ominózus mondat – „Van valami, amiben hihetetlenül szerencsétlenek vagyunk, és ezt úgy hívják, hogy demokrácia” – amire alapozva sokan áthallásokat véltek felfedezni aközött az időszak és a ma között. Emellett gyakran számon kérték a sorozat történelmi hitelességét. Hogyan viszonyulsz ezekhez a kritikákhoz?

Ha egy olyan időszakból csinálsz filmet, ami éppen most válik történelemmé, óhatatlan, hogy élnek még ma is olyanok, akik éltek akkor is, és aktívak voltak akkor is. Természetes, hogy szóvá teszik, hogy az, amit te mesélsz, nem klappol a személyes történetükkel, vagy azzal, amit abból óvott emlékként elraktároztak. A Wikipédia A besúgóról szóló szócikkében van egy külön fül a történészeknek, az élő tanúknak és elszenvedőknek, ahol rögzítve van az ellenvéleményük. Egy demokráciában így szokás, semmi probléma. Nem is kell, hogy egy film a közeli történelemmel foglalkozzon, hogy beleütközzön ebbe a jelenségbe, így volt ez A rettenthetetlennél vagy a Titanicnál is. És félreértés ne essék, nem minőségében hasonlítom A besúgót hozzájuk, hanem sorsában. A rettenthetetlennél is volt botrány, hogy az nem is úgy történt, ahogy a filmben, miközben óriási tömegeknek tetszett. Ugyanakkor, nagyon jó érzés, hogy ami általában a rendezőknek – mivel el vannak bújva a kamera mögött – nem adatik meg, nekem megadatott: a mai napig megállítanak az utcán. Borzasztóan jól esik. Vannak, ugyanakkor olyanok is, akik aránytalannak érezhetik a sikerem, azzal, ahonnan jöttem.

Általában elég flottul legyintek rájuk,

mert emlékszem, hogy én sosem szidtam senkit, amikor még semmim nem volt, hanem dolgoztam a jövőmért. Arra azonban nem lehet felkészülni, amikor az anyádat szidják.

Előfordult ilyen?

Különböző véleménycikkekről beszélek, volt egy pár, amiket olvasva a bicska kinyílt a zsebemben. De az az igazság, hogy 2022-ben hozzátartozik a feladataimhoz, hogy ezeket elviseljem. Hála Istennek az értő kritika és a közönség szeretete olyan erős, hogy napról-napra egyre egyszerűbb volt nem odafigyelni ezekre az írásokra. Csináltam magamnak egy szemellenzőt, hogy ne is vegyem észre azokat, akik azzal a szándékkal jöttek, hogy bántsanak, vagy olyasmit akartak belelátni a sorozatba, ami nincs is ott. Bennük nyilván csalódást keltettem, ami miatt aztán nekem estek. Mindenkinek mondtam a csapatból, hogy ezeket ki kell zárni. Ebben az is sokat segített, hogy én voltam a kapitány, és felelősséggel tartoztam a fedélzeten lévőkért, akiket ezek a kritikák ugyanúgy bántottak. Ha turbulencia van a repülőn, úgy tudod legjobban átvészelni, ha nyugtatod a körülötted lévőket: ha nyugtatsz valakit, te is megnyugszol. Azt tudtam nekik mondani,

ne erre figyeljetek, hanem a szeretetcunamira.

Márpedig az a mai napig nagyobb, mint amit a legszebb álmainkban el tudtunk képzelni.

„Sokat jelentett és engem személy szerint rendkívüli módon meghatott, hogy az öt év alatt Bálint folyamatosan minden apró lépésről értesített minket. Rendkívül ritka, hogy egy rendező ennyire fontosnak érzi az alkotótársak informálását” nyilatkozta a Mandinernek Vas Judit Gigi. Te pedig azt nyilatkoztad, hogy élő közösséget hoztál létre egy teljesen heterogén csapatból.

A szereplőválogatás során három nagyon fontos szempontom volt. Az egyik, hogy a művészekben a brazil focicsapatot kerestem, azokat a játékosokat, akik nemcsak akkor szereznek örömet, ha berúgják a gólt, hanem akkor is, amikor csak járatják egymás között a labdát, már ennek olyan látványosnak kell lennie, hogy egyszerűen nem tudsz elnézni róla. Amikor átvágok Patkós Mártonról Vas Judit Gigire, majd onnan Szász Júliára, Juliról pedig Szőke Abigélre, olyan, mintha egymás között passzolgatnák a labdát. Nem volt elég tehát úgy megszólaltatni a karaktert, hogy a szavak ne betanult szövegként hassanak, az is nagyon fontos volt, hogy mit látok a tekintetében, akarja-e annyira ezt az egészet, mint amennyire én akartam. Olyan passzokat kapok-e, amilyeneket adni szeretek.

 

Kellett, hogy egy másik Rocky Balboával nézek szembe.

A harmadik, hogy nagyon fontos volt, hogyan tudnak együttműködni egymással. Már a castingon igyekeztem őket egy légtérben összehozni, és azt figyeltem, milyen köztük a kémia. És nemcsak az számított, amikor forgott a kamera, az is, amikor kint cigiztünk. Lehet, hogy például Borbély Ricsi és Vas Judit Gigi egyszerre nem szerepelnek a filmben, de még az ő kémiájukat is folyamatosan teszteltem. Így tudtam tizenkét olyan új arcot kiválasztani, ahol mindenki működött mindenkivel, sőt izgalmas, ahogy működtek. Végig az volt a vesszőparipám, hogy ha jól válogatok, akkor a néző önkéntelenül hiszi, hogy mielőtt a film elkezdődött, ez a kollégium már létezett. Sőt, a kollégium még mindig létezik. Ez pedig ott kezdődik, hogy milyen a szereplők kémiája egymással.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

 

Működött a kémia, pedig nagyon vegyes volt a csapat, játszott a sorozatban free szfé-sek és kaposvári színészek is.

Nekik is furcsa volt, nem voltak hozzászokva, hogy ennyire különböző helyekről jövő színészekkel dolgozzanak együtt. A titok az, hogy az első alkalommal, amikor mind egy asztalnál ültünk, elmondtam, hogy

a piacot kizárólag az érdekli, milyen színész vagy és hogyan tudsz együttműködni.

Minél jobban megtanulja ezt a csapat, annál érdekesebb lesz a produktum. Ez nagyon működik. És érdemes rengeteg szabadidős programot szervezni, ahol a csapat összekovácsolódik. Nincs nagyobb öröm, mint egy idő után csendben a háttérbe vonulni és élvezni, hogy dübörög a közösség.

Kikerült a HBO Max kínálatából A besúgó és Az aranyélet is – jött a hír június végén. Akkor a szolgáltató az HBO Max és a Discovery+ összeolvadásának előkészítésével és ésszerűsítéssel magyarázta ezt. Látszólag logikátlan döntés, hiszen még az HBO reményeit is felülmúlta A besúgó nézettsége, még a Batman filmet is lepipáltátok. Mit gondoltál, amikor kijött a hír? Mi áll a döntés háttérében valójában?

Amikor kapsz egy ilyen hírt, nem igazán gondolkodsz. Előző reggel értesültem, hogy másnap lekerül A besúgó. Egész nap azzal foglalkoztam, hogy ezeket a fiatal színészeket végig videótelefonáljam. Láttuk egymás arcát. Mindenkivel beszéltem, mindenki tőlem tudta meg a hírt, egy ilyen helyzetben is az a feladatom, hogy a játékosaimmal foglalkozzak. Aznap este a csapat nyolcvan százalékával találkoztunk. Leültünk egy hosszú asztal köré, emberes mennyiségű alkoholt ittunk, és arról beszélgettünk, ki mit érez. Az én dolgom ez volt a nulladik kilométerkőnél. Másnap nemcsak a film került le az HBO-ról, hanem a teljes marketinganyagunk és előzetesünk a Twitterről, a Youtube-ról és mindenhonnan.

Két nagyon fontos dolog ment bennem végbe akkor, és most is ezt érzem. Úgy tűnik, így végződött a viszonyom a csatornával, de ettől függetlenül öt évvel korábban

ők látták meg az akkor 24 éves kölyök tekintetében az akaratot. Ők voltak, akik fölemeltek.

Én pedig akkor sem harapok bele abba a kézbe, ami fölemelt, amikor úgy érzem, hogy a viszonyunk egy olyan pofonnal végződött, amit nem provokáltam ki. Sok újságíró keresett, de ekkor még a többiekkel voltam elfoglalva, és azzal, hogy helyre tegyem magamban ezt az egészet. Időt kértem, a Mandinernek nyilatkozom először.

És sikerült azóta helyre tenni a történteket?

Igen. Büszke vagyok arra, hogy az én produkcióm egy sziget a hazai palettán belül, ahol kicsit más szempontok érvényesülnek, mint a szakma többi részében. Nagyon sok szeretettel várok minden tehetséges színészt. A másik, hogy a mai világ nagyon elfojtásellenes, minden lelki problémánkat azonnal kibeszéljük. Rögtön föltesszük mind a két kezünket, és elkezdünk ordítani, hogy ami történik, az én lelkemnek rossz. Nagyon erre épül 2022. Akinek úgy alakult az élete, hogy sokan felnéznek rá – főleg a fiatalok –, nem mindegy, milyen képet sugároznak. Az életben nem mindig az a megoldás, hogy összeesünk, hogy „jaj, Istenem, rossz a lelkemnek”.

Néha bizony az a megoldás, amit mára elfelejtettünk: összeszorítom a fogam és megyek tovább.

Akármi történik, engem nem lehet kiütni. Vagy ha kiütnek hatszor, akkor hatszor fölállok és megyek tovább. Ha már nagy figyelem van rajtad, akkor legalább azt mutasd, amit szentül hiszel: a jó út az, ha nem esel össze a nyomás alatt.

Fotó: Ficsor Márton/Mandiner

 

Nem sokkal később, hogy lekerült A besúgó és még sok más magyar sorozat a kínálatból, jött a hír: nem gyárt több magyar tartalmat az HBO Max. Vannak, akik úgy hivatkoznak erre a döntésre, mint a kapitalista cenzúra megtestesítőjére, sokan gazdasági okokkal magyarázzák a döntést. Mi a valódi ok?

Nemcsak az ország történelmében, hanem talán regionálisan is sokszor futottunk bele abba, hogy kicsik vagyunk. Egy Batmant verő nézőszámot csinálni egy tízmilliós országban csak egy pici pont a csatorna Los Angeles-i stúdiójának műanyag tábláján. „Szuper, hogy ezt csináltátok, de nézzük csak, ehhez képest hogyan áll a 212 milliós Brazília!”

A kapitalista nagy stúdió gondolkodásmódjára tudom visszavezetni, ami történt. Az már más kérdés, hogy ez veszteség, hiszen per pillanat nincs magyar nyelvű streaming előállító. Az HBO nagyon jó félsziget volt, de már kiment. Maradt a kereskedelmi televízió és az állami filmgyártás. Na és másutt a streaming, ami a pandémia óta különösen gerince a filmkultúrának: ha az ember sok embert el akar érni, akkor streamingre törekszik. Az ezt szolgáló csatorna kivonult nemcsak Magyarországról, de az egész V4-ből és a skandinávoktól is. A bezzegsvédek meg a bezzegnorvégok kivételesen abban a helyzetben vannak, mint mi. Szomorú, de nem engedjük le a karunkat.

Azért ahhoz több kell – lényegesen több –, hogy a történelmi magyar filmnek bármi bántódása essék.

 

Magyarok vagyunk, általában megtaláljuk a rossz helyzetekből a kiutat. Sikerül ez most is?

Ezeket a kérdéseket szakmán belül kell feltenni, ott kell megvitatni, én magamra koncentrálok. Azt tudom, hogy én attól, hogy kivonult innen az HBO, nem fogok összeesni. Pontosan tudom, hogy merre van nekem az előre. Sosem éreztem feladatomnak – egyrészt koromból fakadóan, másrészt azért, mert nem hiszek benne –, hogy tanácsokat adjak másnak, vagy nyilvánosan konzekvenciákat szűrjek le a kollégáimról. Mindig magamra figyelek.

Ha van a magyar művészvilággal szemben kritikám, az az, hogy túl sokat foglalkozunk egymással.

Mindig azt mondom, hogy a magyar film érdekeit nem úgy képviseljük, hogy ezeket a kérdéseket nyilvánosan megvitatjuk, hanem úgy, hogy csináljuk a magyar filmeket, és úgy, hogyha mindenki magával, a saját alkotói buborékjával foglalkozik. Ettől lesz homogén módon erős és mégis sokszínű a magyar film.

Lesz A besúgónak második évadja? Merre tovább?

Nagyon úgy nézem, hogy nem lesz folytatása a sorozatnak, kivonult a csatorna, és egyáltalán nem tiszta, hogy milyen további útjai lehetnének ennek.

Lesz viszont másik projektem és új filmem is.

Azt is el tudom mondani, hogy minden jel szerint négy-öt hét múlva elkezdek előkészíteni egy következő forgatást. Valamit, ami úgy néz ki, hogy még nagyobb szabású lesz, mint amilyen A besúgó volt. Ami azt is jelenti, hogy az utolsó nyugodt heteimet töltöm a következő másfél évben. Többet nem árulhatok el, mert még nem kaptam engedélyt az új stúdiótól, akinek dolgozom, hogy bejelentsem, hogy pontosan kik ők, és hogy pontosan mi ez a projekt. Egyet mondhatok: az időt nem vesztegettem.

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hajrá! A kovidkarantén idején együltő helyben néztem végig. Volnának negatív kritikáim is, de minek? Nem volt elveszített idő az életemből.

Novemberre a mi drága és bölcs vezérünk zseniális diplomáciai húzásaival megszünteti az ukrán háborút és lesz gáz meg villany rogyásig.
Meg kaja is lesz, csak az meg kurva drága lesz.

Miért nem a mi vezérünkről írtok, he???

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés