Minden eddiginél nagyobb siker volt az idei magyar nagydíj

2022. augusztus 3. 18:56
A Hungaroringre kilátogató rekordszámú nézőközönség még évekig visszajárhat a magyar F1-es futamra, a hosszú távú jövőhöz viszont változtatások kellenek.

Majer Dániel írása a Mandiner hetilapban.

„Sokan nehezen értették meg, hogy még az idei lelátóbővítés után is minden belépő elkelt, és nem tudunk többet értékesíteni. Még a Paddock Clubba borsos áron sem lehetett jegyet kapni” – nyilatkozta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója a 37. magyar nagydíj előtt. „Ez körülbelül százezer nézőt jelentett vasárnap, de már pénteken is 80-90 százalékos volt a telítettség. Április elején jelentettük be, hogy elfogytak a jegyek, akkor sokan azt hitték, tréfálunk” – számolt be később. A pálya kerítésén belüli parkolók már pénteken rekordgyorsasággal megteltek, vasárnap délelőtt pedig a július végéhez mérten szokatlanul hűvös, 18 fokos hőmérséklet és a szemerkélő eső ellenére egy gombostűt is nehezen lehetett volna leejteni a Hungaroringen. A teljes hétvége alatt nagyjából 290 ezer ember látogatott ki a versenypályára, ami toronymagas rekord, hiszen a 2013-ban és 2019-ben feljegyzett csúcs 230 ezer fő.

Hogy Magyarországnak mennyire érte meg az idei nagydíj megrendezése, arról lapzártánkkor még nem álltak rendelkezésre adatok, de Gyulay korábban elmondta: a Hungaroring Sport Zrt. könyvvizsgáló cégei kimutatása alapján a verseny kétszer annyit pénzt hoz, mint amennyibe kerül. Elnézve az idei látogatottságot, ez most sem lesz másként, hiszen Max Verstappen miatt rengeteg holland drukker érkezett hazánkba, és a holland pilóta teljesítménye, hogy a tizedik helyről rajtolva nyerte meg a versenyt, alighanem garancia arra, hogy honfitársai jövőre is tízezrével jönnek. Ami a 2027-ig szerződéssel rendelkező verseny jövőjét illeti, a hétvégén nem történt bejelentés, ez megfelel az előzetes várakozásoknak. Gyulay Zsolt úgy nyilatkozott: hosszú távon is biztosítva van a futam jövője, és már péntek reggel zajlottak tárgyalások a kontraktus 2032-ig szóló meghosszabbításáról.

Ez a cikk csak előfizetéssel rendelkező olvasóink számára elérhető. Ha van érvényes előfizetése, jelentkezzen be!

Bejelentkezés