A nemzetközi közösség harmada választott csak oldalt a háborúban

Szalai Máté írása a Mandiner hetilapban

Oroszország Ukrajna elleni agressziójának és az arra adott nyugati válaszlépéseknek a megítélése sokáig meg fogja határozni az európai közbeszédet. Az orosz támadás nemcsak hatalompolitikai, de normatív politikai szempontból is nagy kihívást jelent a nemzetközi status quo és a nyugati vezetésű világrend számára.

Azonban Európán kívül a helyzet megítélése eltérő: mind az Oroszországhoz, mind az Egyesült Államokhoz és nyugati szövetségeseihez való viszony más a különböző térségekben, így a háborúra adott reakció is nagyban különbözik a miénktől.

Ennek felmérésére végeztünk kutatást Garai Nikolett kollégámmal a Külügyi és Külgazdasági Intézetben. Arra voltunk kíváncsiak, hogyan reagáltak a nemzetközi közösség tagjai az orosz–ukrán háborúra. Az előzetes elvárásunk az volt, hogy a kiéleződő nagyhatalmi versengés és egy akut válság kitörése miatt növekszik az elvárás az egyes államokkal szemben, hogy egyértelműen oldalt válasszanak. Így, gondoltuk, csökken a hatalmi tömbök között egyensúlyozó vagy semleges államok mozgás­tere, annak ellenére, hogy az elmúlt évtizedek világpolitikai változásai ez utóbbi magatartásformákra ösztönöztek.

Feltevésünk hamisnak bizonyult. A retorikát figyelmen kívül hagyva és a tényleges külpolitikai lépéseket vizsgálva (beleértve az ENSZ-szavazásokat, az Oroszországgal szembeni szankciókat, valamint egyik vagy másik fél katonai támogatását) arra az eredményre jutottunk, hogy

Ezen államok kétharmada a nyugati fősodorhoz tartozik, ők az ENSZ-közgyűlésben többször is elítélték Oroszországot, és egyéni vagy kollektív módon kényszerintézkedéseket vetettek ki Moszkva ellen, Ukrajnát pedig fegyverszállításokkal támogatják. Magyarország (Ciprushoz, Máltához és Bulgáriához hasonlóan) e nyugati fősodor egyik érdekes alkategóriájába tartozik, mivel Oroszország elítélése mellett csak kollektív szinten lép fel Moszkvával szemben.

A nemzetközi közösség kétharmada kevésbé világos álláspontot képvisel. Az országok kicsivel több mint fele, 51 százaléka csak az ENSZ-ben ítélte el Oroszországot, azon túl érdemi lépést nem tett Moszkvával szemben, kapcsolatait nem változtatta meg.

Ez az egyensúlyozó hozzáállás tehát továbbra is a leginkább meghatározó magatartásforma az Európán kívüli világban. Egy kisebb rész, az államok 15 százaléka tudott és akart semleges maradni, és még az ENSZ-ben sem ítéli el Oroszországot.

a kis államok és közepes hatalmak nem akarnak visszatérni az 1990 előtti tömbpolitikához. Azonban a nyugati narratívák már sokkal kevésbé meghatározók a nemzetközi közösségben, mint korábban. Az európai és amerikai vezetőknek (valószínűleg saját korábbi hibáik miatt) sajnos nem sikerült meggyőzni kollégáikat arról, hogy az oroszok ellen muszáj fellépni.

A kutatás alapján kijelenthető, hogy Magyar­ország reakciója a válságra globális perspektívából beleillik a nyugati fősodorba, regionális perspektívából pedig alapvetően költségminimalizáló jellege miatt tűnik ki. Persze mindez csak a külpolitikai tettekre igaz, a magyar retorika ugyanis sokkal inkább egyensúlyozónak vagy néha akár oroszpárti­nak tűnik kívülről. Ez a hozzáállás Magyarország globális szerepét nem fogja megváltoztatni, de európai pozíciójára negatívan hathat. A nyugati reakciók bírálatában, illetve az Egyesült Államok és az EU felelősségének felvetésében ugyan lehet igazság, a jelenlegi helyzetben ezek hangsúlyozása káros lehet. Az energiaválságot középtávon csak a diverzifikáció fogja megoldani, ebben pedig nem Oroszországgal kell majd együttműködnünk, hanem európai szomszédainkkal.

A szerző a Külügyi és Külgazdasági Intézet vezető kutatója

Fotó: EYEPRESS NEWS / EYEPRESS VIA AFP