Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Putyin sajátos protokollja, hogy sokszor szándékosan megvárakoztatta a hozzá látogatóba érkező vezetőket, Erdogan most azonban visszavágott.

Vlagyimir Putyin orosz elnök sajátos protokollja, hogy sokszor szándékosan megvárakoztatta a hozzá látogatóba érkező vezetőket, Angela Merkelnek 2014-ben például 4 óra 15 percet kellett az orosz elnökre várnia – írja az Index.
A török média szerint Erdogan gesztusa tudatos volt, ugyanis a török elnököt és népes kíséretét 2020-ban Moszkvában két percen keresztül, szintén kamerák előtt előszobáztatta Putyin, ráadásul a tébláboló török delegációról készült videót bőszen terjesztette az orosz állami média is.

A török elnök a keddi teheráni találkozón állt bosszút Putyinon. Az esetről készült felvételen jól látszik, hogy az orosz elnök kínosan, fészkelődve várja Erdogant. Putyin 50 másodpercig összekulcsolt kézzel, testsúlyát egyik lábáról a másikra helyezte, miközben arcokat vágott és a fogát szívogatta.
Nyitókép: YouTube