Till Tamás meggyilkolása: nincs többé elévülés, teljes egyetértésben a parlament
A Fidesz módosító indítványa kimondja, az életfogytiglani szabadságvesztéssel is büntethető bűncselekmények a fiatalkorúaknál sem évülnek el a jövőben!
Videón, ahogy fiatal katás tüntetők provokálják és sértegetik a rendőröket.
Úgy tűnik, kezd a budapesti fiatalok grillezős-bulizós esti programjiavá válni a hét elején elindult tüntetés-sorozat, amely eleinte a kisadózó vállalkozásokról szóló törvény módosítása miatt szerveződött.
A hét elején még több ezren vonultak fel-alá a fővárosban és pár vidéki helyszínen a módosítás által érintett kisvállakozók ( illetve a velük kiegészült baloldali politkusok – akiknek jórésze 10 éve nem szavazta meg a kedvező adózási forma bevezetését – és kormányellenes tüntetők).
A hét második felére aztán a Kutyapárt állt a tiltakozások élére, hídlezárással egybekötött grillpartikat szervezve, amelyeken még
Feltehetőleg az egyik ilyen dzsemborin készült az alábbi felvétel, amelyen az látható, hogy egy zavartan viselkedő fiatal lány közelít a rendőrsorfal felé. „Kapják már be a faszomat ezek a heteró, fasszopó, 5 centis farkú gecik” – ezzel az erős felütéssel kezdődik a felvétel, amikor a lányt próbálják visszahívni a barátai, akik közül azért néhányan odavetik a rendőröknek, hogy mennyire „szánalmas”, hogy „minimálbérért védik a tolvaj geciket”.
„Maximum lelök először, aztán fúj, kevesen vagyunk” – mondja az egyik tüntető, de aggodalomra semmi oka nem lehetett, mivel a videó további részében is az látszik,
Mikor ez nem segít, a fiatal lány táncolni és vetkőzni kezd a rendőrök előtt, egy társa pedig megjegyzi, hogy a rendőrök nem is férfiak, „mert ha azok lennének, átengednének és rózsákat szórnának elénk”.
Mikor a táncolás-vetkőzés sem vált be, újabb szitkok, és sértegetések következnek, majd véget ér a felvétel.
Önök szerint milyen katás vállalkozása lehetett a felvételen szereplő hölgyeknek? Írják meg kommentben!