Most épp így hazudnak az uniós pénzekről a sajtóban

Az ember néha merengve ül a semmi ágán, és lenéz a címlapokra. Azon tűnődik, hogy mi értelme van ennek az újságírásnak egyáltalán. Hogy mikor hoz végre nap fénye világosságot, hold fénye teljességet, víz színe tisztaságot a fejekbe. És hogy minek bajlódunk mi, újságírók, nehéz és bonyolult dolgok kibogozásával, megfejtésével, szabatos magyar mondatokba öntésével, olvasók elé tárásával, ha egyszer ezt a mi szakmánkat foglyul ejtette Magóg, és a világ minden kincséért nem ereszti. Ha egyszer Magyarország ösztönösen bölcs népe így is-úgy is jól szavaz mindenféle sajtótermékek ténykedésétől függetlenül, és ha egyszer ezek a mindenféle sajtótermékek harminckettedik éve nem veszik tudomásul, hogy nekik elsősorban úgynevezett olvasók számára kellene úgynevezett hiteles információkat szolgáltatniuk, akkor mi végre püföljük a billentyűzetet? De tényleg, miért? What for? Zacsem? (Vagy Nascso?, így trendi most.)

Sok volt a rébusz – elmondom, mire gondolok.

A múlt héten az Európai Bizottság megdöbbentő stratégiai paradigmaváltást követett el: betartotta egy ígéretét. Azt az ígéretét, amelyet egyébként világosan és átláthatóan megtett a – Magyarországról még hiányzó – helyreállítási alap születésekor: hogy a helyreállítási alap a koronavírus-járványból való gazdasági visszapattanást szolgálja, célja bekurblizni a pandémia által szordínóra tett európai gazdaságokat. Ezen mérik a sikerét: ha gyors a visszapattanás – cél elérve, ha lassú a visszakúszás – még dolgozni kell. Így egy évnyi áldásos működés után megnézik, hol milyen sikerrel járt a támogatás, és a keretösszeget a második évben hozzáigazítják a 2021-es gazdasági növekedéshez.

(hiszen a gazdaság ezekben az országokban visszapattant, nem kell több és több és több ingyenpénzzel fűteni az inflációt), ahol a várakozáson aluli, oda pluszpénz megy (hogy sikerüljön végre visszakúszni a 2019-es szintre azoknak az országoknak, amelyeknek ez még mindig nem jött össze).

Ez az ígéret csütörtökön valóra vált, és Magyarország – amely 7,1 százalékos gazdasági növekedésével az EU hetedik leggyorsabb visszapattanója volt – helyreállítási kerete 7,2 milliárd euróról 5,8 milliárd euróra csökkent. (Mármint elméletben, mert ez ugye az a pénz, amiből még egy gramm sem jött be Hegyeshalomnál, de bízzunk Navracsics Tiborban.)

Ugyanígy csökken majd természetesen az előttünk álló Írország, Horvátország, Málta, Görögország, Észtország, Szlovénia pénze is, hogy az egy helyben toporgó Szlovákiát, Csehországot, Bulgáriát vagy Lettországot segítse inkább.

És mindez hogy érkezik meg a magyar fősodratú sajtóba? Mutatom. Portfolio, Magyarország legtekintélyesebb gazdasági lapja, ahová agyelszívódnak a gazdasági újságírók:

HVG, nevében szintén gazdasági lap: „Magyarország 560 milliárd forint értékű EU-s támogatást veszített”. Népszava, Magyarország legolvasottabb napilapja, bár ők legalább beismerik, hogy nem túl függetlenek: „Magyarország 560 milliárd forint értékű EU-s támogatást veszített, és jöhet még egy nagy mínusz, ha az Orbán-kormány nem lép.” Mindez már aznap az RTL Híradóban, és mindenféle tudós mezsdunarodnyikok tollhegyén. Kedvencem a felhozatalból Káncz Csaba, a Privátbankár geopolitikai jegyzeteinek népszerű szerzője, aki szerint, idézem: „Megyei lapok ledarálva, a Parlament kiüresítve, az Alkotmánybíróság lábhoz rendelve, a Köztársasági Elnök intézménye elkaszálva, a Legfőbb Ügyész intézménye kómába süllyesztve, az MNB alapítványosítva, a kormánypárt Zrt.-vé alakítva. Cserébe itt a végszámla: 560 000 000 000-al kevesebbet kap az ország. Gratulálok Elnök Úrnak, a főispánoknak és a jobbágyoknak is!”– szakérti a szakértő. De a legjobb a Propeller, ők sem kertelnek: „Orbánék miatt már 560 milliárd forint EU-s támogatást elveszített Magyarország.” A háttérben mindenhol uniós zászlók, szomorú Orbánok, az államcsőd diszkrét illata. Én nem tudom, milyen az a rogáni propaganda, de ahogy leírják, nagyjából ilyennek képzelem.

Miközben – ismétlem ezredszer – annyi történt, hogy Magyarország sikeres gazdasági helyreállásának köszönhetően (amit, zárójel, ugye nulla forint nulla fillér uniós pénz segítségével hajtott végre), az előre megbeszéltek szerint csökkentették a helyreállítási keretet.

Ezt képesek a magyar sajtó legjobbjai, háromjegyű IQ-val rendelkező emberek, úgy elmesélni kedves olvasóik értő szemének,

– miközben az ezt okozó gazdasági növekedés nem kudarc, kár, lebőgés, hanem közös sikerünk, aminek örülni kell.

Nem utolsó sorban ennek az 560 milliárdos, előre leegyeztetett és teljesen korrekt csökkentésnek az égvilágon semmi köze ahhoz, amivel minden egyes fentebb említett kolléga sikeresen összemosta: hogy a helyreállítási alap jó része elveszik, ha idén nem születik meg a megállapodás.

Null komma nichts jogállamisági vonatkozása van ennek az 560 milliárdnak. Külön a két tény igaz, persze – csak ha már Orbánékbólkiindulva nézzük a világot, akkor az egyik, a rekordmagas növekedés következtében elvett 560 milliárd úgy van Orbánék miatt, hogy az Orbánék sikere (ugye egy kolléga sem gondolja, hogy az EU-s pénz fontosabb a gazdasági növekedésnél?), a helyreállítási alapról való megállapodás elmaradása pedig valóban Orbánék kudarca lenne, s ilyen irányból történne Orbánék miatt.

Ennyibe veszi a fősodratú magyar sajtó, annak is a jelentős előfizetői bázissal rendelkező része a saját olvasóit.

s minden magyar kormány elsődleges kötelessége, hogy leakassza őket az utolsó centig. Miközben a valóság ennek fordítottja: az EU-s pénzek létének értelme az, hogy egyszer majd ne kelljenek EU-s pénzek. Az EU-s pénzek nem önmagukért fontosak, hanem azért, mert értelmesen elköltve metrót, vasutat, gyárat, innovációt lehet csinálni belőlük oda, ahol eddig nem volt semmi, mert növekedési többletet csinálnak, amiből lassan ledolgozhatjuk a negyven év kommunizmus okozta fejlettségi hátrányunkat Nyugat-Európához képest. Hogy aztán egy jó évtized múlva már mi is az átlag felett fejlett nettó befizetők legyünk, és a nagy európai társasjáték másik csapatába kerülve pénzzel a kezünkben, bármiféle uniós anyagi fenyegetettség nélkül fújhassuk végre mi is a passzátszelet.

Az Unió nem egy kiapadhatatlan emlő, amelyre rácuppanhatunk, hogy aztán életünk végéig azon tépelődjünk, megjön-e az EU-s pénz, mennyi, mikor és mire. Minden olyan eset, amikor a fejlettségünk vagy a növekedésünk miatt – és nem más okból – esik ránk kevesebb uniós forrás, nem Orbánék kudarca, hanem össznemzeti siker. Egyértelműen. Tényszerűen.

De ennyi elemzés a kollégáknak nem fér bele. Helyette hergelnek. Elbukták a pénzedet Orbánék.

Én szégyellem magam helyettük.

Nyitókép: Daniel Karmann / DPA / AFP