Sajnos, nincs min csodálkozni.«
Nincs min csodálkozni, a kurva életbe. Sajnos, bazmeg. Teljesen eldurvult a közbeszéd, az anyja picsáját neki. A szerzőnek (akit amúgy van szerencsém ismerni, de leszarom) nem javaslom, hogy Pázmányt vagy Esterházyt olvasgasson, még kitérne a hitéből, és mi lesz úgy az eltartott kisujjal, hacsak föl nem dugja magának.
Esetleg azt lehetne, amit Móra ír »A honti igricekben« (honti, höhö) a tandalórákról. »Az én kisdiák koromban így hívták a tantervben azt az órát, amelyiken dalra tanítottak bennünket. Természetesen magyar népdalra, még természetesebben csak olyanra, amitől az erkölcs nemesedik. Mivel azonban a dalköltők a régi világban is csakolyan istentelen emberek voltak, mint most, s mikor az ihlet kerülgette őket, nem gondoltak az erkölcsnemesítésre, a népdalokat át kellett költeni tandalokká. [...] Belőlem éppen azért lett ilyen erkölcsös ember, mert ilyen daldarabokon növekedtem a tandalórákon. Kár, hogy kimentek a divatból -– meg is látszik az ifjabb nemzedéken«. Hát, kibaszottul meglátszik.