Úgy írunk, ahogy beszélünk

2022. július 4. 12:08

Hont András
Facebook
A közbeszéd nem azért elviselhetetlen, mert csúnya, durva, közönséges, hanem mert üres.

»Hont András egyenesen lef*szozta a légitársaság vezetőjét.

A magyar politikai diskurzusban csak úgy röpködnek a hímtagok. Sajnos.

Sajnos, nincs min csodálkozni.«

Nincs min csodálkozni, a kurva életbe. Sajnos, bazmeg. Teljesen eldurvult a közbeszéd, az anyja picsáját neki. A szerzőnek (akit amúgy van szerencsém ismerni, de leszarom) nem javaslom, hogy Pázmányt vagy Esterházyt olvasgasson, még kitérne a hitéből, és mi lesz úgy az eltartott kisujjal, hacsak föl nem dugja magának.

Esetleg azt lehetne, amit Móra ír »A honti igricekben« (honti, höhö) a tandalórákról. »Az én kisdiák koromban így hívták a tantervben azt az órát, amelyiken dalra tanítottak bennünket. Természetesen magyar népdalra, még természetesebben csak olyanra, amitől az erkölcs nemesedik. Mivel azonban a dalköltők a régi világban is csakolyan istentelen emberek voltak, mint most, s mikor az ihlet kerülgette őket, nem gondoltak az erkölcsnemesítésre, a népdalokat át kellett költeni tandalokká. [...] Belőlem éppen azért lett ilyen erkölcsös ember, mert ilyen daldarabokon növekedtem a tandalórákon. Kár, hogy kimentek a divatból -– meg is látszik az ifjabb nemzedéken«. Hát, kibaszottul meglátszik.

Bezzeg, ha a diskurzusban nem röpködnének a hímtagok! Akkor minden szép lenne, jó és harmonikus. Vagy gecire nem. A közbeszéd ugyanis nem azért elviselhetetlen, mert csúnya, durva, közönséges, hanem mert üres. Fogalmatlan emberek tartalmi mondanivaló híján belekötnek a formaságokba. Mi nem piszí, mi nem ildomos, mi nem genderérzékeny, mi nem hazafias, mi nem szobatiszta. Az új prüdéria vaskalapos purifikátorai.”

Nyitóképen Hont András újságíró, publicista. Fotó: Youtube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 56 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hubazz! Olvass pártirodalmat az 50-es, 60-as évekből!

Az önfegyelem elsajátítása rendkívül fontos. Aki fegyelmezetlenül, gyűlöletet fröcsögve, trágárul beszél, az társadalmilag káros, mint polgártárs. Bizonyos fokig a bűn magában hordja a büntetést, de ez NEM elég. Minimálisan a közmegvetéssel kellene szembe néznie annak, aki sem a gondolatain, sem a nyelvén nem tud uralkodni. Ez politikai oldal független.

Biztos van ilyen is. olyan is. Mondjuk, nekem az itteniek szóhasználatából van gyakorlatom. Azt tapasztalom, h. a "balosok" és kis komment számúak viszik a pálmát és a nyomdafesték mukk nélkül tűri.
Vannak, akik jó kis verbális gyilkolászással kötik össze a hihetetlenül primitív szóhasználatot. Mindkettőt helytelenítem. Az egyik csúcs, mikor vki. elmagyarázza annak, aki nem tetszik neki, h. hogyan nem kellett volna meg sem születnie. Több változat van.

Lehangoló, h. ilyen szerencsétlen, neveletlen, alantas gondolkodású és szóhasználatú emberekkel vagyunk körülvéve. Keleti nyitást, v. vissza a gyökerekhez!

Igencsak elmúltam 18 éves, mire megtanultam, h. néhány mostani kötőszó mit jelent. Nem is olyan régen elképzelhetetlen volt ez a stílus a közbeszédben. Kibírtuk, nem hiányzott.

Vannak fokozatok. Az x-elés jó volt. Legalább egy kicsit hűvösebb nyarat, jó kis esőkkel, legyünk távlatosabbak egy napnál!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés