Már templomokat rongálnak és Bibliát rugdosnak az abortuszpárti tüntetők (Videó)

2022. június 30. 17:02
Egyre több templomot és életpárti terhességközpontot rongálnak meg. Keresztényellenes vandalizmus és erőszakhullám söpör végig Amerikán.

Amerika-szerte több katolikus templomot, életpárti terhességi központot és az életpárti emlékművet rongáltak meg vélhetően abortuszpárti tüntetők azóta, hogy a Legfelsőbb Bíróság múlt hét pénteken arról döntött, hogy visszaadja a tagállamoknak az abortuszszabályozás jogát.

A Katolikus Hírügynökség többek között megemlítette összefoglalójában, hogy a floridai Winter Havenben található LifeChoice terhességi központot abortuszpárti graffitikkel fújkálták össze még június 25-én. A rongálás nyomait egy helyi gyülekezet tagjai segítettek eltakarítani. Hozzátették, hogy a vandálok a biztonsági kamerákat és a központ tábláját is összekenték, amelyet sehogy sem tudtak leszedni, így azokat ki kell cserélni.

Álarcos rontott rá a washingtoni kápolnára

De a vallási portál ezenkívül egy olyan videót is megosztott, amelyen az látható, hogy egy álarcos ráront egy kápolnára Washingtonban. A felvételen az látható, ahogy egy fiatal nő megérkezik a templom bejáratához, lábbal betöri a bejárati ajtó üvegjét, összefújja az imahely falát, majd indulatosan kiabálni kezd egy vélhetően vele szemben álló személynek, végül sietősen távozik.

Mint kiderült az ajtón belül egy idősebb, a hitközséghez tartozó nő állt, akit a rongáló imádkozás közben zavart meg. Hozzátették, hogy ez a nő ijedtében elbújt a kápolnában a zongora mögé, és értesítette a lelkészt a történtekről.

A washingtoni támadásról készült felvételt alább tekinthetik meg:

Focilabdaként rugdosták a Bibliát egy tüntetésen

Mindeközben a 777blog.hu arról számolt be, hogy ugyancsak amerikai abortuszpárti tüntetők egy megmozduláson focilabdaként rugdostak egymásnak egy Bibliát. Egy másik kötet pedig beledobtak egy vécébe. A felvételt készítő operatőr többször azt kiabálta a fiataloknak:, hogy „amit tesztek, gyűlölet-bűncselekmény”.

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 122 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kijött belőlük az ördög. Csoda?

Tévedsz. Ez nem a vallásos és liberális nők közötti különbség.
ezen kívül, nem a nő testéről van szó, hanem egy gyerekről.

A válasz nyilván az lesz, hogy a templomokat fegyveres hívek fogják őrizni, mire a bolondok ezután tömegesen, fegyverrel fognak a templomhoz menni, esetleg lesz még Rittenhouse-éhoz hasonló eset is.
Jeszenszky jól mondta, itt nem az abortuszról magáról van szó, ez náluk az a pont, ahol a bal és a jobb ütközik.

Ha így veszed, akkor egy felnőtt ember is egy "sejthalmaz", ahogyan fogalmaztál.

Ha tanultál biológiát, bár már a lényeget elfelejtetted, az a 'sejthalmaz" egy emberé és nem egy csirkéé.

Mondjuk az tény, hogy legtöbbször zsidó hitközséget emlegetnek, de ez nem csak rájuk vonatkozik:
"Hitközség: Egy hitfelekezethez tartozó polgárok egyesülete."

Azért mert számukra az, hogy "test" csak az anyára vonatkozik, a magzatra nem. Mintha a magzat egy űrlény lenne, test nélkül.
Amúgy ilyenkor mindig az jut az eszembe, hogy ezek a barmok nem gondolnak arra, hogy mi lett volna ha az ő anyjuk is az abortusz mellett dönt, a helyett, hogy megszüli őket.

A "vallásos emberek" nem azt akarják korlátozni, hogy egy nő mit tehet a testével, hanem azt akarják megakadályozni, hogy megöljenek egy másik embert, egy magzatot.
"Csöpp" kulönbség.

Ezzel pedig azt akartad mondani, hogy...
Mit is akartál ezzel mondani???

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés