„Nagyon fontos döntéseket hozunk a NATO megerősítésére egy veszélyesebb, versengőbb világban, ahol olyan tekintélyelvű országok, mint Oroszország vagy Kína, nyíltan megkérdőjelezik a szabályokon alapuló nemzetközi rendet” – fogalmazott Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára szerdán a spanyol fővárosban, az észak-atlanti szövetség állam-, illetve kormányfőinek kétnapos találkozóját hivatalosan megnyitó beszédében.
A szövetségesek megállapodnak a NATO új stratégiai koncepciójában, amely megerősíti a szervezet elrettentési és védelmi képességét, növeli katonai erejének létszámát, valamint garantálja a kellő forrásokat a biztonságot fenyegető kihívásokkal szemben – tette hozzá.
„A NATO ajtaja továbbra is nyitva áll” – hangsúlyozta a főtitkár, és megerősítette, hogy a szövetség hivatalosan is fel fogja kérni Finnországot és Svédországot a csatlakozásra, miután Törökország feloldotta vétóját, és beleegyezett a két északi ország NATO-tagságának támogatásába.
Stoltenberg közölte: a csúcs résztvevői megállapodnak egy Ukrajnának nyújtandó átfogó segélycsomagról is.
„Folytatjuk példa nélküli segítségnyújtásunkat, hogy Ukrajna megvédhesse magát”