Kissinger: Nem egyszerű feladat Németországnak, hogy újra katonai hatalom legyen

2022. június 28. 8:38
A legendás egykori amerikai külügyminiszter a kialakuló „új Európáról” beszélt.

A Portfolio megírta: megértését fejezte ki Henry Kissinger volt amerikai külügyminiszter hétfőn, hogy Németországnak nehezére esik megtalálnia vezető helyét Európában az ukrajnai háború nyomán.

Figyelemmel a történelmi múltra, nem egyszerű feladat Németország számára, hogy megtalálja Európában a vezető helyét, amely azon alapulna, hogy ő a legerősebb katonai hatalom”

– jelentette ki Kissinger videókonferencia útján újságíróknak nyilatkozva Londonban.

„Megértem a német kormányt, tekintettel a kitűzött feladatra és arra, hogy nem volt képes már kész tervvel rávetnie magát olyan feladatra, amellyel eddig nem szembesült” – utalt Berlin esetleges európai vezető szerepére a 99 éves politikus.

Marshall-segély Ukrajnának?

Kissinger kiemelte, hogy Németország nagyon fontos szerepet fog játszani a most kialakuló új Európa létrehozásában. Mint mondta, mindez vonatkozik Európa biztonságának szavatolására a további orosz agresszióval szemben, illetve Ukrajna újjáépítésére is. „Ez utóbbi Marshall-tervhez hasonló támogatást fog igényelni” – tette hozzá.

A Portfolio emlékeztetett: a német családból származó, zsidó vallású Kissinger 1938-ban menekült el a náci Németországból. Nemzetbiztonsági tanácsadóként és később külügyminiszterként az 1960-as, 1970-es évek amerikai külpolitikájának meghatározó alakja volt.

Nyitókép: MTI/EPA/Thomas Peter

Összesen 35 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Mi jár annak, aki későn ébred?
„Napokkal Németország kapitulációja után, 1945 májusában, Churchill elrendelte egy a szovjetek elleni haditerv elkészítését. 1944 folyamán a Whitehall hidegháborúja még csak titkosszolgálati előjelzésekre koncentrált, mostanra azonban már a cselekvés lett a téma.
Churchill kifejezett célja a „Szovjetunió kiküszöbölése” volt. A haditerv fedőneve az „Elképzelhetetlen Hadművelet” lett és csak 1999-ben vették le a titkosítását. A terv brit és amerikai csapatok százezreivel számolt, akiket százezer újra felfegyverzett német katona támogatott volna abban, hogy meglepetésszerű támadást intézzenek a háborúban kimerült keleti szövetséges ellen. Miközben a Királyi Légierő szovjet városokat támadna Észak-Európa-i támaszpontokról.”

(Forrás: Richard J. Aldrich, The Hidden Hand, Britain, America and Cold War Secret Intelligence (Az eldugott kéz, Anglia, Amerika és a hidegháborús titkosszolgálat), The Overlook Press, 2001, 57-58.old.)

A halál ötven órája az ardenneki ütközetet feldolgozó 1965-ben bemutatott szélesvásznú háborús film.
A film végén látható, hogy a németek feladják, üzemanyag hiányában elhagyják tankjaikat, melyek üzemanyag tartályai kiszáradtak és gyalog vonulnak vissza Németország felé, elhagyott német járműveket látunk a mezőn.
Németország 351000 négyzetkilométerre zsugorított területén nem találhatók meg azok a természeti erőforrások, amelyek egy tartós háború viseléséhez szükségesek lennének.
Németország számára ezért nem lehetséges, hogy megtalálja Európában a vezető helyét, amely azon alapulna, hogy ő a legerősebb katonai hatalom”

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés