„Figyelj, Emmanuel!” – így vitatkozott a háború előestéjén Macron és Putyin

2022. június 27. 14:56
„Nyilvánvalóan teljesen máshogy látjuk a dolgokat.” Szó szerinti leiratát közölte a francia sajtó Macron és Putyin háború előtti, feszült hangulatú telefonbeszélgetésének: most a hazai sajtóban elsőként közöljük a magyar fordítást!

Nyitóképen: Putyin és Macron év eleji moszkvai találkozása (MTI/AP/Pool/Szputnyik)

Írta: Leimeiszter Barnabás

 

Nem mindennapi dokumentumfilmet sugároz június 30-án a France 2 tévécsatorna: a Guy Lagache rendezte Egy elnök, Európa és a háború az Élysée-palotába kalauzolja el a nézőket az ukrajnai háború hat hónapja alatt. A beharangozók szerint napról napra, óráról órára láthatjuk majd, hogyan reagált Emmanuel Macron és csapata a kibontakozó eseményekre. Lagache január óta forgatott az elnöki hivatalban, s egészen Macron és három európai kollégája június 16-án Kijevben tett látogatásáig nyomában volt a francia államfőnek.

Eredetileg Franciaország uniós elnökségéről kívánt filmet készíteni, a háború kirobbanása azonban hamarosan átírta a terveit. Mint a 20minutes.fr-nek elmondta: az Élysée-palotába való bejárási engedély nem jelentette azt, hogy mindent rögzíthet: minden nap újra és újra meg kellett küzdenie azért, hogy filmre vehesse a feszült pillanatokat. A féléves munka eredményeként megszületett az első dokumentumfilm, ami közeli betekintést enged a francia végrehajtói hatalom működésébe, s amelyből – mondja Lagache – az elnöki munkatársai csupán egyetlen jelenet eltávolítását kérelmezték, mivel bizalmas információt tartalmazott.

A film legérdekesebb része minden bizonnyal az a kilencperces beszélgetés lesz,

amit Macron néhány nappal Ukrajna lerohanása előtt, február 20-án reggel Putyinnal folytatott,

s amelyben a francia elnök utoljára – s mint tudjuk, hiábavaló módon – javaslatot tett a helyzet diplomáciai rendezésére.

A Macron-Putyin-beszélgetést a filmben a francia államfő diplomáciai stábjával követhetjük végig. A sajtó már a dokumentumfilm csütörtöki bemutatója előtt közölte a beszélgetés átiratát, amelynek most teljes fordítását közöljük.

***

Emmanuel Macron: Az utolsó beszélgetésünk óta a feszültség egyre csak nő. Tudod, mennyire elszántan törekszem arra, hogy folytassuk a párbeszédet. Szeretném, ha először megosztanád velem, hogyan látod a helyzetet, és esetleg a köztünk megszokott közvetlenséggel elmondanád, mik a szándékaid. Szeretném látni, lehetnek-e még hasznos lépések, és tennék neked néhány javaslatot.

Vlagyimir Putyin: Mit mondhatnék?

Te magad is jól látod, mi történik.

Te és Scholz kancellár azt mondtátok nekem, hogy Zelenszkij kész gesztust tenni, törvényjavaslatot készített elő, ami átültetné a gyakorlatba a minszki egyezményt. […] Kedves kollégám, Zelenszkij úr valójában nem tesz semmit. Hazudik nektek. […] Nem tudom, hallottad-e tegnap a kijelentését, miszerint Ukrajnának atomfegyvert kell szereznie. (Emmanuel Bonne diplomáciai tanácsadó közbeszól: „Na ne, marhaság.”) Meghallgattam a nyilatkozatodat is a kijevi sajtótájékoztatódon február 8-án. Azt mondtad, felül kell vizsgálni a minszki egyezményt, hogy – idézem – „alkalmazható legyen”. (Macron tanácsadói: „Nem, nem mondta ezt”, „Azt fogom mondani neki, ne vitázzon vele a részleteken.”)

Macron: Vlagyimir, először is leszögezném,

soha nem mondtam azt, hogy felül kell vizsgálni a minszki megállapodást.

Nem nyilatkoztam ezt se Berlinben, se Kijevben, se Párizsban. Annyit mondtam, hogy érvényt kell neki szerezni, tartani kell magunkat ahhoz, ami az egyezményben szerepel, és hogy nem úgy értékelem az elmúlt napokban történteket, mint te.

Putyin: Figyelj, Emmanuel, nem értem, mi a problémád a szeparatistákkal. Ők legalább – a mi nyomásunkra – mindent szükséges dolgot megtettek, hogy konstruktív dialógust teremtsenek az ukrán vezetéssel. 

Macron: Az általad elmondottakhoz, Vlagyimir, néhány megjegyzés. Először is: a minszki egyezmény dialógust jelent veletek, ebben teljesen igazad van. Az viszont sehol sincs leírva, hogy a tárgyalást a szeparatisták által benyújtott szövegre kell alapozni. Így amikor a tárgyalód arra kötelezné az ukránokat, hogy a szeparatisták tervezete legyen a párbeszéd alapja, nem tartja tiszteletben a minszki egyezményt. A szeparatisták nem tehetnek javaslatokat az ukrán törvényekkel kapcsolatban! 

Putyin: Nos,

nyilvánvalóan teljesen máshogy látjuk a dolgokat.

A legutolsó beszélgetésünk alkalmával emlékeztettelek erre, és fel is olvastam a minszki egyezmény 9-es, 11-es és 12-es cikkelyét.

Macron: Épp itt vannak előttem! Az van leírva, hogy az ukrán kormány – kilencedik paragrafus, stb. – tesz javaslatot, miután konzultált és egyeztetett Donyeck és Luganszk régió egyes kerületeinek képviselőivel, a háromoldali kontaktcsoport keretében. Pontosan ez az, amit mi javaslunk. Szóval

nem tudom, a jogászod hol tanult jogot

(Macron egyik tanácsadója mosolyog). Én csupán a szövegnek próbálok érvényt szerezni! Nem tudom, miféle jogász képes neked azt mondani, hogy egy szuverén országban a törvények megszövegezésére szeparatista csoportok tesznek javaslatot, és nem a demokratikusan megválasztott vezetés.

Putyin (határozott, ingerült hangon): Ez nem egy demokratikusan megválasztott kormány. Puccsal kerültek hatalomra, élve égettek el embereket, vérfürdő volt. Zelenszkij egyike a felelősöknek. Hallgass csak ide: a párbeszéd lényege az, hogy figyelembe vegyük a másik fél érdekeit is. A javaslatok megszülettek, a szeparatisták, ahogyan te nevezed őket, átadták őket az ukránoknak, de semmilyen választ nem kaptak. Hol van akkor a dialógus?

Macron: De ez azért van így, mert

mint mondtam, teszünk a szeparatisták javaslataira.

Azt várjuk el tőlük, hogy reagáljanak az ukránok szövegeire, és azért így kell cselekedniük, mert így szabályos. Amit most elmondtál, bizonyos értelemben kétségbe vonja azt, hogy valóban tiszteletben akarod tartani a minszki egyezményt, ha úgy ítéled, hogy egy illegitim, terrorista kormányzattal állsz szemben.

Putyin (továbbra is ingerült hangon): Figyelj ide jól. Értesz engem? Újra elmondom: a szeparatisták, ahogy te fogalmazol, reagáltak az ukrán vezetés javaslataira. Választ küldtek, de erre az ukrán vezetés részéről nem érkezett semmilyen reakció.

Macron: Ez esetben oké, az ukránoknak megküldött választ alapul véve azt javasolnám, hogy a feleket szólítsuk fel a kontaktcsoport keretében egy találkozóra, hogy tovább léphessünk. Mindenkitől elvárhatjuk, hogy elvégezzék ezt a munkát, és senki ne lehetetlenítse el a megegyezést azzal, hogy nem vesz részt a folyamatban. Márpedig az elmúlt két napban a szeparatisták nem voltak hajlandók tárgyalóasztalhoz ülni. A magam részéről Zelenszkijtől is ezt fogom megkövetelni. Megegyeztünk ebben? Ha igen, már holnap találkozót szorgalmazok.

Putyin: Amint letesszük a telefont, megvizsgálom ezeket a javaslatokat.

Már kezdetektől fogva nyomást kellett volna gyakorolni az ukránokra,

de senki nem akarta ezt megtenni.

Macron: Tudod jól, hogy én minden tőlem telhetőt megteszek ebben a tekintetben.

Putyin: Tudom, de sajnos az erőfeszítéseid nem volt hatékonyak.

Macron: Szükségem lenne rá, hogy segíts egy kicsit (malíciózus hangon). A fronton nagyon feszült a helyzet. Tegnap nyomatékosan higgadtságra szólítottam fel Zelenszkijt. Újra meg fogom mondani neki, hogy nyugtasson meg mindenkit, a közösségi médiában is, intse nyugalomra az ukrán fegyveres erőket. Viszont úgy látom, hogy te is nyugalomra szólíthatnád fel a felsorakoztatott fegyveres erőidet. Tegnap sok bombázásra került sor. Ha valóban esélyt akarsz adni a párbeszédnek, csökkenteni kell a feszültséget a régióban. Hogyan alakulnak a hadgyakorlatok?

Putyin: A hadgyakorlatok az előzetes terv szerint zajlanak.

Macron: Tehát ma este befejeződnek, igaz?

Putyin: Igen, valószínűleg ma este, és

minden bizonnyal hagyni fogunk katonai alakulatokat a határ mentén,

amíg a donbaszi helyzet le nem csillapodik. Erről a védelmi és a külügyi tárcákkal egyeztetünk majd.

Macron: Rendben. Vlagyimir, nagyon őszintén mondom neked, számomra az, hogy a tárgyalásokat visszatereljük a helyes mederbe, és elkerüljük a feszültségeket, alapvető feltétel. Elsődlegesen azt tartom fontosnak, és nem tudom eléggé kérni tőled, hogy uraljuk a helyzetet. Ez az első pillér. Nagyon számítok rád. Ne engedj a provokációknak, bármi is történne az elkövetkező órákban és napokban. Két nagyon konkrét javaslatot szerettem volna tenni neked. Az első az, hogy még a napokban szervezzünk egy találkozót Genfben Biden és teközted. Péntek este beszéltem vele, megkérdeztem tőle, hogy tehetek-e neked erre vonatkozóan javaslatot. Azt mondta, adjam át, készen áll a találkozóra. Biden elnök gondolkodott azokon a módokon is, amelyekkel hihetően de-eszkalálhatnánk a helyzetet, figyelembe vehetnénk az elvárásaidat,

és nyíltan megvitathatnánk a NATO és Ukrajna kérdéseit.

Mondd, milyen dátum felelne meg neked.

Putyin: Köszönöm szépen, Emmanuel. Mindig nagy öröm és megtiszteltetés számomra az, ha tárgyalhatok az európai kollégáiddal, miképpen az Egyesült Államokkal is. És különös örömöt lelek a veled való párbeszédben, mivel bizalmas kapcsolatban állunk. Emmanuel, azt ajánlanám, hogy fordítsuk meg a dolgot. Mindenekelőtt készítsük elő jól ezt a találkozót. Csak ezután tárgyalhatunk, különben ha úgy ülünk asztalhoz, hogy puszta fecsegés lesz a vége, a szemünkre vetik majd.

Macron: De mondhatjuk azt, hogy a mai beszélgetés során megegyeztünk az elvi dolgokban? Egyértelmű választ szeretnék ez ügyben a részedről. Értem az aggályaidat a találkozó időpontjával kapcsolatban, de kész vagy ma azzal kiállni a nyilvánosság elé, hogy „szeretnék egy kétoldalú találkozót az amerikaiakkal, amit aztán az európaiakkal bővítünk ki”? Igen, vagy nem? (Macron tanácsadója: „Tessék!”)

Putyin: A javaslat megérdemli, hogy foglalkozzunk vele, és ha szeretnéd, hogy összehangolt módon fogalmazzuk meg, azt javaslom, kérd fel tanácsadóinkat, hogy egyeztessenek […]

tudd mindenesetre, hogy elvi tekintetben egyetértek.

Macron: Nagyszerű, tehát megerősíted, hogy elvi tekintetben egyetértesz. Azt javaslom, hogy a stábjaink együttesen próbáljanak megírni egy közös szöveget, amit a telefonbeszélgetésünk eredményeket közreadhatunk.

Putyin: Hogy őszinte legyek veled, éppen jéghokizni indultam volna, az edzőteremből beszélek veled, most kezdem el az edzést. Először beszélek a tanácsadóimmal.

Macron: Mindenesetre köszi, Vlagyimir. Állandó kapcsolatban maradunk. Amint van valami, hívj fel.

Putyin: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr (franciául).

Összesen 180 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Figyelj, Emmanuel!

Petro Poroshenko a napokban elismerte, hogy a minszki megállapodás csak arra kellett, hogy időt nyerjenek, és felfegyverezzék Ukrajnát:

https://thepressunited.com/upd..

https://www.ft.com/content/393..

Soha nem is volt céljuk betartani az egyezményt, és a Donbaszban évek óta növekedett az állások és a harcoló alakulatok száma, Ukrajna valószínűleg arra készült, hogy megtámadja és visszafoglalja a szeparatisták által ellenőrzött területeket.

Szóval valószínűleg emiatt támadott Putyin, hogy megelőzze az ukránokat.

Főleg azért is, mert amit Putyin közzé tesz annak csak a töredéke jut el hozzánk.

hat, vagy nyolc osztályod van elvtárs? Dolgoztál már tőzsdén, például Frankfurtban?

Csak egy széljegyzet.....mi köze van az orosz-ukrán konfliktushoz a franciáknak, az angoloknak, az USA-nak, az EU-nak, a háborús uszító lengyeleknek, baltiaknak? Az ukrán nácikat el kell taposni......

Néha leereszkedem a hatosztályos elvtársakhoz, nálunk Lipóciában a leghülyébb zsidó is akadémikus hozzád képest......itt még házmester sem lehetnél.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés