Gulyás Gergely: A Ryanair vezérigazgatója túl sokat ivott

2022. június 27. 9:58
A Miniszterelnökséget vezető miniszter azt mondta, a baloldal szerinte hibát követ el azzal, hogy a brüsszeli álláspontot képviseli az uniós kérdésekben – írja a közmédia alapján az Index.

„Ha valaki egy ír kocsmában töltötte a gyermekkorát, ahol túl fiatalon túl sok alkoholhoz jutott, akkor – úgy látszik – ennek felnőtt korban is nyoma marad” – ezt mondta Gulyás Gergely Michael O'Leary-ről, a vállalat vezérigazgatójáról a közmédiának adott interjúban, amelyet az Index szemlézett. A Miniszterelnökséget vezető miniszter az oroszok ellen hozott olajembargóról azt mondta, az európai sajtó nyomása áll amögött, hogy a magyar kormányt leszámítva szinte minden állam támogatta a lépést idén májusban, holott márciusban, a versailles-i uniós csúcson még más volt a helyzet). Hozzátette: szerinte a 2010 utáni Orbán-kormányok mindent megtettek az oroszoktól való energiafüggőség csökkentése érdekében.  

A gázembargóról – amely a hetedik uniós szankciós csomag része lehet – azt mondta: ez a lépés a német gazdaságot is nehéz helyzetbe hozná, ekkor pedig az európai gazdaságok összességében bajba fognak kerülni. Gulyás Gergely azt is elmondta, a baloldal szerinte hibát követ el azzal, hogy a brüsszeli álláspontot képviseli az uniós kérdésekben, ez az áprilisi választási eredményből is kiderült. A tárcavezető arról is beszélt, hogy készek együttműködni Karácsony Gergellyel és a budapesti városvezetéssel, annak ellenére is, hogy  „a főpolgármester mandátumának első három évéből kettőt személyes ambícióktól vezérelve a kormány elleni kampányra szánt”.

A miniszter az interjú végén a magyar gazdasági helyzetről kijelentette, most az uniós átlag GDP 76 százalékát értük el, Portugáliát megelőztük, ami nagy teljesítmény.

(Fotó: Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter beszédet mond a Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés címmel, a Rákóczi Szövetség szervezésében első alkalommal megtartott háromnapos közéleti tábor megnyitóján Sátoraljaújhelyen, a Rákóczi Hotel, Tábor és Rendezvényközpontban 2022. június 23-án. MTI/Vajda János)

Összesen 59 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Akkor nem marad el a viszontválasz sem.
Furcsa fiú vagy te. Annak az alkoholistának drukkolsz, aki végeredményben alázza a magyar népet. És mindenfajta népet?
Akkor bizonyára azt is szereted, ha téged aláznak.

Mondhatta volna azt is, hogy egy őrült. Annak a jelentéktelen ország, jelentéktelen, csak a botrányairól hírhedt üzletember.

Angliában köztudott, hogy anyuka a csecsemővel a délelőttöt a pub-ban tölti és délutánra józan lesz, mire apuka hazaér.
Személyesen láttam, hogy péntek du családok a kocsmában folytatják a délutánt. Gyerekek iskolatáskái letamasztva és játszanak, amíg a szülők isztogatnak. Döbbenetes volt!

Már évek óta bojkottálom a Ryanarit pontosan a megbízhatatlansága plusz a csomag elemelt árai miatt. Engem ne vágjon meg ez az idióta.
Ha Gulyás Gergely azt mondta, hogy alkoholista, akkor biztos, hogy az.

Ennyi idős korában ez a dilinyós, csak egy könyvelő volt és nem egy miniszterhelyettes.

Ha azt írtam, hogy bojkottáltam a Raynairt, az azt jelenti, hogy egy másik légitársasággal utazom.

Az őrült ír sok mindenkivel beszél elfogadhatatlan hangnemben, és nem Gulyással volt a problémája.

- a Lufthansa vezetőjét pedig egy kokainfüggőhöz hasonlította, mert folyamatosan állami segélyt kért Németországtól.
- A briteket már 2020 áprilisában leidiótázta, mondván, senki nem tartja be a repülést követő karanténszabályaikat.
- Nemrégiben a briteket újfent „pánikvezérelt” idiótáknak nevezte,
- „Boris Johnson a legmagasabb rendű idióta!”
- „Nem, és nincs is kedvem találkozni vele. A legmagasabb rendű idióta.”

Azt is hozzátette, hogy Boris Johnson kormányának kevesebb az intelligenciája, mint egy átlagos üzemnek,

a miniszterelnök pedig „teljességgel megbízhatatlan, nemcsak bármi, amit mond, hanem gazdasági kérdésekben is minden bizonnyal”.

A The Telegraph cikkében arról is szó esik, hogy megnyilvánulásai alapján O’Learyről gyakran azt gondolják, hogy szinte gyűlöli a vásárlóit, a sajtóban megjelent mondatai pedig többé-kevésbé agresszívak.

Példaként említik, hogy a jegyár-visszatérítést követelő ügyfeleknek trágár szavakkal szólt vissza, mert „nem akarják hallani a zokogó történeteiket”, míg a szabályozó hatóságokról úgy fogalmazott, hogy „túldíjazó erőszakolók”. Az utazási irodák dolgozóit ugyancsak káromkodással illette, akik szerinte megérdemelnék, hogy lelőjék őket.

És? Ez feljogosítja ezt az őrült írt arra, hogy minősíthetetlen hangnemben beszéljen az utasaival, munkatársaival, alkalmazottaival, politikusokkal?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés