Orbán aláírta Brüsszelben, ami ellen itthon tiltakozik

2022. június 26. 10:43

Ujhelyi István
Facebook
Most a sikamlós kétkulacsosság mellett konkrét hazugságon érhető a kormányfő.

„Ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok – szól az Orbán Viktornak tulajdonított kijelentés, amely kétségtelenül új értelmet nyert ezen a héten. Azt eddig is tudtuk, hogy a Fidesz miniszterelnöke politikai pávatáncosként rendszerint mást mond Brüsszelben és mást saját választóinak a köztévében, most azonban a sikamlós kétkulacsosság mellett konkrét hazugságon érhető a kormányfő.

Mint arról már közösségi oldalaimon beszámoltam: a Fidesz-KDNP jövő héten egy Európa-ellenes, teljesen abszurd országgyűlési határozatot akar elfogadni az Európai Unió jövőjéről szóló konferenciasorozat kapcsán. Egészen nyilvánvaló, hogy mindezt azért akarják áterőltetni majd az Országgyűlésen, hogy zsarolni tudjanak vele a brüsszeli tárgyalásokon.

A határozatban tulajdonképpen eredménytelennek és politikailag motiváltnak írják le a nemzetközi konferencia-sorozatot, a magyar álláspontként pedig többek között az Európai Parlament feloszlatását és az uniós szerződésekből az »egyre szorosabb egységre« való törekvés törlését fogalmazzák meg. Teljes abszurd az egész, nem véletlen, hogy még Navracsics Tibor is úgy nyilatkozott egy rádióinterjúban: még gondolkodik, hogy képviselőként megszavazza-e majd ezt a kormánypárti határozatot.

Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Tanács (EiT) eheti ülésen egészen más álláspontot képviselt, sőt, a csúcstalálkozót lezáró dokumentumot maga is aláírta, vagyis egyetértett az abban foglaltakkal. Ebben viszont többek között az szerepel, hogy az EiT »tudomásul veszi a konferencia eredményeiről szóló, a három társelnöknek benyújtott jelentésben szereplő javaslatokat«, az azt követő intézkedésekről pedig tájékoztatják a polgárokat. Ez utóbbi tájékoztatás bizonyosan nem történt és nyilván nem is fog megtörténni: a kormányzat ugyanis – mint azt a hivatkozott országgyűlési határozat maga is bizonyítja – konkrétan hazudik a konferencia megállapításairól.”

Nyitókép: MTI/Kovács Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 152 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Ha lejár a brüsszeli mandátuma, nehéz lesz hazajönnie Magyarországra. Feltehetőleg nem is ez a cél, hanem, h. az a világ, amit eddig is támogatott, gondoskodjék róla. Megdolgozik érte.

Harangozz még!
Sokat, sokat.

Kedves képviselő úr, a gyerekeinek soha, de soha ne adjon tanácsot. Én jót akarok nekik.

Küzdöttem a szöveggel. Nem ment.
Biztos diszlexiás lettem.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés