Jakab Péter: Amikor a Jobbik elnöke voltam, nem tudtam, ki az, aki valóban mellettem áll

2022. június 25. 18:18
A Jobbik volt elnöke Földi István mellett kampányol a párt tisztújítása előtt.

Földi István mellett kampányolt Jakab Péter. Erről egy videót is közzétett a Facebook-oldalán.

„Amikor a Jobbik elnöke voltam, soha nem tudtam igazán, ki az, aki valóban mellettem áll, és ki az, aki csak érdekből.

Most már tudom. És jó is ez így. Építkezni csak biztos alapokra lehet” – írta Jakab Péter a videó mellé kísérőszövegként.

„Nincs olyan feladat, amit ne tudnánk együtt megoldani”

A felvételen Jakab Péter arról beszélt, hogy „nem adjuk meg a Fidesznek azt az örömet, hogy akár Jakabbal, akár Földivel, akár veletek, akár velünk leszámoljon”. Úgy véli azért „nyírják őket, mert tudják, hogy a jobbikosokat, a becsületes jobbikosokat nem lehet zsebre vágni, megfenyegetni, megzsarolni, megvásárolni. Márpedig az ilyen embertípus „ennek a rezsimnek a halálos ellensége” – hangsúlyozta Jakab.

A párt frakcióvezetője a rendezvényen tartott beszédében megköszönte a jelenlévők munkáját, és kitért arra is, hogy „igyekeznek erősíteni” a jelenlévőket. Majd azzal zárta gondolatait, hogy „nincs olyan feladat, amit ne tudnánk együtt megoldani. Számítunk rátok, számíthattok ránk!”.

Nyomoz a rendőrség a csapatépítő disznóvágáson történtek miatt

Földi István neve azt követően került az utóbbi időkben a figyelem középpontjába, hogy a párt volt alelnökének, Szilágyi Györgynek az élettársa azzal vádolta meg, hogy egy rendezvényen bezárta egy szobába és megpróbálta őt megerőszakolni. Földi István ezt tagadta és jogi lépéseket helyezett kilátásba azok ellen, akik ezt állítják.

Mint ismert,

a rendőrség nyomozást indított az ügyben, de nem szexuális erőszak kísérlete, hanem személyi szabadság megsértésének bűntette miatt.

Ismét feltűnt Bíró László

A felvételen feltűnik még Bíró László is, aki még 2020-ban mérettette meg magát egy időközi országgyűlési választáson Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a fideszes Koncz Zsófiával szemben, azonban alulmaradt.

Bíró azzal vált ismertté, hogy kiderült róla, hogy a budapestieket „judapestieknek”, míg a zsidókat „tetűcsúszdásoknak” nevezte.

Kapcsolódó tartalom

Gyöngyösi Márton is indul a Jobbik elnöki posztjáért
Szerinte jelenleg az egyik legfontosabb kérdés „a párt konszolidálása”. Bővebben....

A kampánylátogatás során készült videót alább tekinthetik meg:

Nyitókép: Képernyőfotó

 

Összesen 71 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

„Amikor a Jobbik elnöke voltam, soha nem tudtam igazán, ki az, aki valóban mellettem áll, és ki az, aki csak érdekből."

De azért kormányt akart váltani. Mert ők mindent is tudnak. My foot.

Becsületes jobbikosokon, csak nem magadat és Földit érted a két feleségcsaló, családromboló gazembert?

„nincs olyan feladat, amit ne tudnánk együtt megoldani. Számítunk rátok, számíthattok ránk!”.

Csak nem együtt terveltétek ki Földivel, és a mamusszal a lány megerőszakolását?

EGYSZERŰEN SENKIK VAGYTOK!

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés