Repülő autóval ment dolgozni a cégvezér (videó)

2022. június 24. 11:39
Tomasz Patan az első ember, aki ingázásra használta a drón által ihletett járművet.

Történelmet írt a Jetson nevű vállalat vezetője, Tomasz Patan azzal, hogy a világon elsőként használt ingázásra egy repülő autót. Az Independent arról ír, hogy a találmány a gyakorlatban is megállta a helyét, ezt pedig egy videó is bizonyítja. A felvételen látható repülésre még májusban került sor. Patan szerint azzal, hogy a One-t használta a háza és a munkahelye között, 90 százalékkal rövidebb idő alatt ért be dolgozni, mintha autóval ment volna. Az együléses, megerősített fémvázzal rendelkező Jetson One végsebességét 102 kilométer/órában határozta meg a gyártója. A jármű ehhez négy propellert használ, amelyek összesen 118 lóerő kifejtésére képesek. A  cég szerint a gép akkor is biztonságosan irányítható, ha az egyik hajtómű leáll.

A „repülő autó” tehát valójában egy helikopterre hasonlít: képes a függőleges fel- és leszállásra. Az elektromos meghajtású eszköz 83 ezer dollárba, azaz 32 millió forintba kerül.

Összesen 31 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A kisgrófó bulijára pont jó ilyennel menni.
Bár akkor az asszony különgéppel megy.

Nem baj, a birkák tapsolva kifizetik!

"A 'repülő autó' tehát valójában egy helikopterre hasonlít: képes a függőleges fel- és leszállásra."

Persze, hogy helikopterre hasonlít, mert ez lényegében egy többrotoros helikopter, leszámítva azt, hogy a hatótávolsága egy helikopterhez képest elhanyagolható.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés