Hazug és Európa-ellenes határozatot készül elfogadni a fideszes kétharmad

2022. június 23. 9:52

Ujhelyi István
Hírklikk
A kormánypárti hazugságvonaton úgy látszik, nincs vészfék.

„A kormánypárti hazugságvonaton úgy látszik, nincs vészfék, vagy legalábbis nem maradt a régi Európa-párti, tekintélyes fiatal demokratákból senki, aki meghúzná azt az illiberális száguldás közben. A Fidesz részéről Kövér László és Kocsis Máté, míg a KDNP részéről Semjén Zsolt és Simicskó István jegyzik azt a most benyújtott parlamenti határozatot, amely az Európai Unió átalakításáról szóló konferencia-sorozat eredményeként fogalmazza meg a magyar álláspontot. Mindezt teszi úgy, hogy saját Európa-ellenes, szimplán pártpolitikai és az európai közösséget tovább feszítő, működését akadályozó, fideszes hatalmi érdek mentén megfogalmazott tételeket állít be a magyar nemzet egységes és kiérlelt álláspontjaként. Ez nettó hazugság.

Mint ismert, az Európai Bizottság még 2019-ben fogalmazta meg prioritásként, hogy széles körű és hosszú társadalmi vitában gyűjti össze az európai állampolgárok véleményét az unió működéséről és tervezett reformjának irányairól. Több mint ötmillióan látogattak el az erre a célra létrehozott online felületekre, közel tizenhétezer különálló ötlet és javaslat került érdemi megvitatásra és majdnem hétezer rendezvényt tartottak az átfogó konferencia-sorozat keretében szerte Európában, néhányra épp az Európai Parlament plenáris üléstermében került sor. Jelentős és elvégzett munkáról van tehát szó, amelyben sokmillióan vettek részt és mondták el véleményüket, ezeket az Európai Bizottság azóta is folyamatosan dolgozza fel – jogalkotási kezdeményezés ősszel várható.”

Kapcsolódó

Felszámolná az Európai Parlamentet a Fidesz

Legalábbis jelenlegi formájában. Négy kormánypárti politikus erről szóló határozati javaslata szerint a nemzeti parlamenteknek kellene képviselőket delegálniuk az EP-be. Bővebben...

Nyitókép: Földházi Árpád

 

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 64 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Egyre nagyobb a kontraszt a nemzeti érdekeket képviselő kormány és az idegen zsoldban álló hazaáruló balliberális pártok között. Európa Kelet-Közép-Európában épül, itt van a jövő.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés