Csaknem negyvenmilliárd euró a következő hónapok tétje

2022. június 23. 9:37

Navracsics Tibor
VG.hu
A lakosságot érintő megszorítások nem lehetnek a megoldás részei. Interjú.

Miniszter úr! Volt ideje megszokni ezt a régi-új megszólítást az elmúlt néhány hétben?

Tekintettel arra, hogy a magyar protokoll hagyományai szerint aki egyszer miniszter volt, az élete végéig szólítható annak, és sokan éltek is ezzel, így nem szoktam el tőle. Amikor az Európai Bizottság biztosa voltam, akkor is sokan »minisztereztek«, ami nem baj, mert az előbbinek mindig is volt egyfajta negatív felhangja. 

Az ötödik Orbán-kormány – Lázár János mellett – nagy visszatérőjeként azonnal igent mondott a felkérésre? Ez az a feladat, amire várt?

Kértem azért némi gondolkodási időt. Álomszerepeim már nincsenek, hiszen sok mindent csináltam a politikában, gazdasági profilú tárcát viszont mostanáig nem vezettem. Voltam már állammal foglalkozó minisztérium, a közigazgatás és az igazságügy élén, a nemzetközi piacok felé fordulva irányítottam külgazdasági és külügyi tárcát, uniós biztosként humán területekkel is foglalkoztam, most pedig a gazdaságpolitika területére kirándulok. Egyrészt a járatlan út miatt mérlegeltem, hogy belevágjak-e, másrészt pedig azért, mert az első perctől láttam, hogy az uniós források megszerzése mint feladat, meglehetősen nehéz.

Túl a gazdasági világválságon, 2010-ben volt nehezebb kormányzati tisztséget vállalni, vagy most, egy világjárvány és háború idején?

Ne feledjük, akkor egy kormányváltás volt, ami korszakhatárt jelentett az 1990 utáni magyarországi demokrácia történetében. Túl azon, hogy az MSZP–SZDSZ-kormányokat leváltotta a Fidesz–KDNP pártszövetsége, akkor újonnan került be a parlamentbe a Jobbik és az LMP is. Az idén a megújulást célzó elképzelés, hit vagy éppen illúzió ugyanakkor sokkal halványabb volt, mint tizenkét éve. Ha a mostani kormányalakításra félig kívülállóként, félig bennfentesként tekintek, az ügyek folytatását és az időközben felmerült nehézségek menedzselését látom. Míg 2010-ben a minket körülvevő problémahalmazt az elődeink idézték elő, addig most külső tényezők miatt érezhetjük azt, hogy összecsapnak a fejünk felett a hullámok. A beavatkozás módszere viszont ugyanaz: a lakosságot érintő megszorítások nem lehetnek a megoldás részei, akkor is, és most is úgy teremtjük elő a szükséges pluszforrásokat, hogy az az állampolgárokat közvetlenül nem terheli.”

Nyitókép: MTI/Balogh Zoltán

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 45 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Te Kun Béla vagy, az 1919-es agitátor?
(Remélem, hogy mielőbb úgy is végzed!)
:-)

Hiába na, a stylus maga az ember. Stylusod alapján viszont nem vagy ember.
Mondanivaló?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés