Megyékből vármegyék lesznek, egyszerre tarthatják az önkormányzati- és az EP-választást

2022. június 21. 18:45
Alaptörvény-módosítást kezdeményezett Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Két ponton változtathatja meg az Országgyűlés az Alaptörvényt, miután a Fidesz frakcióvezetője ma egy módosító javaslatot terjesztett be. A Kocsis Máté által jegyzett javaslat alapján ezentúl öt évente, egy időben tervezik megrendezni az önkormányzati és az európai parlamenti választásokat,

a magyar közigazgatás alapvető egységeit ezentúl a „megye” helyett a „vármegye” elnevezés illeti meg.

A módosító e második része nem előzmény nélküli, hiszen már az Alaptörvény megalkotása idején, 2011-ben felvetődött, hogy ismét visszavezessék a történelmi hagyományainknak megfelelő, és 1949 előtt hivatalosan is alkalmazott „vármegye” elnevezést. Ez akkor végül még nem került be az új alkotmányba, most azonban  megvalósulni látszik.

„A vármegye kifejezés a magyar demokrácia nemzeti karakterét erősíti”

A Fidesz frakcióvezetője a törvényjavaslat indoklásában kifejtette, a megyék elnevezése a magyar történelmi hagyományokra, a történeti alkotmányunk vívmányaira való tekintettel változik meg, hiszen a közigazgatásunk alapvető területi egységei az államalapítástól kezdődően egészen 1949-ig a vármegyék voltak.

A vármegye szó használatát a korábbi magyar alkotmányos és államigazgatási rendszerrel teljesen szakítani kívánó diktatórikus kommunista rendszer szüntette meg.

A javaslat indoklása úgy fogalmaz, „ A vármegye szó használatának visszaállítása a mai magyar jogrendbe biztosítja, hogy az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Emellett a vármegye szó használata a nemzeti összetartozás eszméjét, közös történelmi emlékeink megőrzését és egyben a magyar demokrácia nemzeti karakterét is erősíti. A vármegye kifejezés használatával jobban hangsúlyozható, hogy a magyar államszervezés és államszerkezet központi gondolati motívuma a nemzeti szuverenitás és ezen keresztül az európai civilizáció sarokköveinek megvédése.

Vármegyéből megye, kormánymegbízottból főispán

A közigazgatási terminológia történelmi kifejezéseinek restaurációja nem idegen a Fidesz-KDNP kormányoktól. Ahogy arról a Népszava cikke alapján mi is beszámoltunk, a kedden benyújtott költségvetési törvénycsomag egyik módosító javaslata szerint a „kormánymegbízott” elnevezés helyett ismét bevezetnék a „főispán” elnevezés használatát. 

A Varga Mihály pénzügyminiszter által jegyzett javaslat indoklása szerint

a főispán elnevezést a történelmi hagyományok tisztelete és újjáélesztése jegyében vezetnék be.

„A főispán kifejezés visszaépítése a magyar jogrendbe lehetőséget teremt arra, hogy a mai magyar közigazgatás több szállal kötődjön a kommunizmus előtti magyar államigazgatás fogalmi készletéhez és ezáltal az ezeréves magyar államiság alkotmányos hagyományai e formában is továbbéljenek. Az európai országok esetében is számos példát találunk korábbi korokba visszanyúló kifejezések modern kori használatára” – fogalmazott a módosító indoklásában a pénzügyminiszter.

Az említett módosításokhoz hasonló volt az, amikor az egykori Kúria 2012-ben visszakapta eredeti elnevezését, miután 1949-től egészen odáig a Legfelsőbb Bíróság nevet viselte, valamint a „járások”, mint a megyénél egy szinttel kisebb közigazgatási egységek rendszerének szintén 2012-ben történt újbóli bevezetése.

Borítókép: Wikipédia

Összesen 444 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jaja, gumicsont ez a javából. A libsik most majd versenyt vernyognak, hogy mennyire retrográd ez az Óbán!

Ezer párttitkár nem ér egy királyt.

Ha nem szól közbe a szocializmus,a is ezeket a szavakat használnánk.

Ne nyüsztíts már te szerencsétlen! Fogadd el szép csendben, hogy sehol nem vagytok, és még egy darabig ez így marad. Nem kéne leszólni azt, aki 12 éve szopat benneteket, mert ebből az jön ki, hogy a választási eredményeket nézve kevesebbet értek még annál is, akit egyébként lenéztek.

Ezt már többször mondtam, hogy sokkal viccesebb lenne, ha pl. Jakab vagy Hadházy nem holmi pénzbüntiket kapna, hanem a Parlament előtt kalodába zárnák őket. A turisták imádnák.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés