Ha jót akar magának, legyen digitális állampolgár!
Lényegesen gyorsabbá és hatékonyabbá válik az ügyintézés. Emellett nem kell többet papírokat sem szkennelni, iratokat e-mailen vagy messengeren küldözgetni.
Szerintük a légitársaság tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytat.
A Védett Társadalom Alapítvány fogyasztóvédelmi szabályozással is foglalkozó Budapest Bizottsága feljelentette a Ryanair légitársaságot, mivel az weboldalán megtévesztő üzeneteket jelenít meg a magyarországi fogyasztók számára, amiben letagadja saját díjemelését – olvasható az alapítvány MTI-hez eljutatott közleményében.
Rámutattak, hogy a cég kizárólag a magyar aloldalán tesz közzé angol nyelvű üzeneteket, amelyekben azt állítja, hogy Magyarország a légitársaságokra vetett ki extraprofit-adót, amelyet a fogyasztók volnának kötelesek megfizetni.
Ezt a Ryanair is nagyon jól tudja, mert a magyar adó egyáltalán nem újdonság, hanem Európa több országában régóta bevett adónem, amelynek beszedésétől Magyarország eddig eltekintett.
A Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot valósít meg azzal, hogy a weboldalán azt a hamis látszatot kelti, mintha a fogyasztókra kivetett díjemelés nem a Ryanair saját üzleti döntése lenne, és az extra díjat a vállalat kénytelen volna felszámítani nekik – húzták alá.
A Védett Társadalom Alapítvány hétfőn közérdekű bejelentést tett a fogyasztóvédelmi hatóságnál, amelyben kéri a jogsértő Ryanair-közlemények kivizsgálását.
A magyar és EU-s fogyasztóvédelmi szabályok minden légitársaságnak tiltják, hogy a saját költségük közvetett áthárítását úgy kommunikálják a fogyasztók felé, mintha az a fogyasztókat terhelő adó volna – olvasható a közleményben.
Elszabadult a Ryanair: miután áthárították az utasokra az extraprofitadót, a Magyar Nemzetet hazugozzák
Úgy tűnik, nem nyugszik a légitársaság: előbb az utasokkal fizetteti ki az extraprofitadót, aztán idiótának nevezi Nagy Márton minisztert, most pedig a Magyar Nemzetet támadja a Ryanair. Bővebben...
(MTI)
Nyitókép: DANIEL KARMANN / DPA / DPA PICTURE-ALLIANCE VIA AFP