Bolygófüzér jelenik meg péntektől az égbolton

2022. június 17. 16:04
Legutóbb ezer éve volt erre példa.

„Ilyenre legutóbb 947-ben volt példa, és a 2492. áprilisáig kell várni a következőre” – mondta el Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló bemutató csillagásza az Inforádió műsorában pénteken.

Az együttállás másik érdekessége, hogy az öt szabad szemmel is látható bolygó pontosan olyan sorrendben lesz a Naptól kiindulva az égen, ahogyan azt a Naptól való távolságuk szerint ismert: Merkúr, Vénusz, Mars, Jupiter és Szaturnusz.

„Különleges vendégként” a Pluto és a legnagyobb és legfényesebb aszteroidaöv-beli kisbolygó, a Vesta is beáll a sorba

– hangzott el a beszélgetés során.

„A Neptunusz és az Uránusz nagyon hosszú keringési idővel megy körbe, az Uránusznak 84 év, mire megkerüli a Napot, a Neptunusznak ez 165 év, illetve a Merkúr még a problémás, mert annyira gyorsan kering a Nap körül, hogy évente csak nagyon kis időszakokban, néhány hétig lehet észre venni ezt a bolygót” – mondta el a csillagász.

A megfigyelésnél az időzítésen túl fontos a pozíció is

Ahhoz, hogy az öt fényes bolygót megpillantsuk, hajnalban, napkelte előtt a keleti égbolt felé kell fordulni. Ekkor a bolygók mind egymás mellett, egy füzérként jelennek majd meg.

Az első bolygó, a Szaturnusz már éjfélkor kel. Utolsó előtti bolygóként a Vénusz már 3.30-kor elég magasan lesz, a Merkúr azonban csak 4 óra után emelkedik megfigyelhető magasságba

– magyarázta a szakértő.

Szabó Olivér Norton arra hívta fel a figyelmet, hogy az időzítésen túl fontos a pozíció is: alacsony keleti horizontot kell keresni, hogy keleti irányban fák, magas épületek vagy hasonlók ne zavarják a kilátást, mert a Merkúr, a Vénusz és az Uránusz viszonylag alacsonyan lesz az égen.

Nyitókép: Svábhegyi Csillagvizsgáló Facebook-oldala

Összesen 84 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

De jó lenne látni! Ha lekésem, bármilyen egészségesen is élek, nem érem meg a következő bolygófüzért.

Lehet kapni a játékboltban a 4M nagy Naprendszer készletet. Kivágjátok, felfüggeszted a lámpára, és, ha lekapcsolod a villanyt foszforeszkál.

Ez egy kreatív játék a gyerekeknek.

https://webjatekbolt.hu/img/94..

Én örökké fogok élni. Különben is fentről jobban fogom látni.

Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében. Jn 3,16-18

Nem gondoltam még bele, hogy itt a Földön, mert ugye így értetted.
Itt minden múlandó, minden romlandó.
Tini koromban azt gondoltam, hogy milyen kár, hogy majd ezt, meg azt nem láthatom. Aztán hívőként rájöttem, hogy dehogynem. Sőt egy csomó emberrel majd találkozom, és jókat beszélgetek velük.

Olyan szép, ahogyan írtál az öcsédről, a mennyországban való hitedről, hogy ez a dal jutott az eszembe, el is küldöm neked.

https://www.youtube.com/watch?..

Téged nem lelkesít, hogy beszélgethetnél olyan emberekkel, akiket csak a történelemkönyvekből ismersz?
Beszélgethetnél Jézussal? Találkozhatnál a szüleiddel, távoli őseiddel. Megtudnád az igazságot. Megismernéd a tévedéseidet, mert rosszul ítéltél meg dolgokat, vagy rosszul emlékeztél rájuk.

Nem a rossz cselekvésről beszéltem. Hanem a megismerésről.

Ma még csak tükörben, homályosan látunk, akkor majd színről színre. Most még csak töredékes a tudásom, akkor majd úgy ismerek mindent, ahogy most engem ismernek. Szent Pál 1. Korintusi levél 3,12

De tényleg, mi lehet duzurral?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés