Gareth Bale balról, nagy erővel középre lőtt labdájába Andrij Jarmolenko úgy fejelt bele, hogy a másik irányba dőlő kapusnak esélye sem volt a hárításra.
A négy napja a skótokat kiejtett ukránok a mérkőzés nagy részében mezőnyfölényben játszottak, több hatalmas lehetőséget is kidolgoztak, de a mérkőzés hőse, a walesiek kapuját őrző 35 éves Wayne Hennessey – aki klubcsapatában január 2. óta nem lépett pályára – mindet hárítani tudta, így a hazaiak történetük során másodszor jutottak ki világbajnokságra: 1958-ban, Svédországban a negyeddöntőben búcsúztak.
A vendégcsapatban ezúttal nem jutott szóhoz a ferencvárosiak szélsője, Olekszandr Zubkov. Az összecsapást eredetileg márciusban rendezték volna, de az ukrajnai háborús helyzet miatt elhalasztották. Wales közben Ausztriát búcsúztatta, és várt több mint két hónapot utolsó selejtezős mérkőzésére.