Ennyi volt: olyan egyezményt rúgott fel Zelenszkij és Putyin, ami évtizedek óta Európát segítette
Zelenszkij minden lehetőséget elvetett, Putyin meg csak röhög a markába, jelezte, Európa gondja ez, nem az övék.
A betegek közeli kontaktjait is el kell majd különíteni egy szlovák virológus szerint.
Egyre terjed a majomhimlő a világban, az elmúlt időszakban számos európai országban, illetve Észak-Amerikában és Ausztráliában is egyre nagyobb számban regisztrálnak megbetegedéseket – írta a Házi Patika. Az azonban egyelőre nem ismert, hogy mi áll a minden eddiginél kiterjedtebb fertőzéshullám hátterében – tették hozzá.
A témával kapcsolatban portál az ujszo.com-ot idézte, akiknek a Szlovák Tudományos Akadémia (SAV) Virológiai Intézetének virológusa, Boris Klempa nyilatkozott. A szakember arra hívta fel a figyelmet, hogy
A virológus szerint egy beteg csak akkor szűnik meg fertőzőképesnek lenni, amikor a bőrén lévő, vírust tartalmazó sebek és varok eltűnnek. Ez általában két-három hétig tart.
Klempa arról is beszélt, hogy a maximális védelem és biztonság érdekében a lappangási időhöz mérten a közeli kontaktoknak karanténba kell vonulniuk, máskülönben szétterjedhet a kórokozó. Hozzátette, a himlő ellen használt régi vakcinák elméletileg felhasználhatók a majomhimlővel szemben is.
Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay