Infláció ellen vegyenek szánkót!

2022. május 28. 15:01

Lendvai Ildikó
Népszava
Nem is tudom, miért nyávogunk annyit az infláció miatt.

„A megoldás pofonegyszerű: úgy kell összeállítanunk a bevásárló listánkat, hogy ne azt vegyük meg, ami drágul, hanem azt, ami olcsóbb lett. Ne legyintgessenek: igenis, van ilyen.

Megnéztem a KSH hivatalos fogyasztói kosarának árait. Ebből kiderült, hogy a kenyér vásárlásával azonnal fel kell hagynom, mert annak ára áprilisra a tavalyihoz képest 34 százalékkal nőtt. Ez a hivatalos infláció három és félszerese. Na de kötelező kenyeret venni? - kérdem én. Nem kötelező. A zsemlével persze ne is próbálkozzanak, ott az arány 32 százalék. A krumplival még kevésbé, ott a 40 százaléktól azonnal kiborul a kosár. Meg Önök. Tilos még a margarin, a sajt, a legtöbb gyümölcs, a száraztészta, a májkrém, ezek mind 30 százalék fölött drágultak.

A húsokat hagyjuk, ott az ország egyik fele a rögzített árú csirkemellel, a másik, pechesebb fele farháttal vigasztalódik. 

Vannak teljesen felesleges baromfi testrészek, mint a comb és a szárny, ezek olyanok, mint a vakbél, hamarosan biológiai csökevényeknek minősülnek. Ha nem lógnának ki össze-vissza a csirkéből, a tenyésztéshez is sokkal kevesebb hely kellene, és az állatok sem futkorászhatnának szanaszét, olyan rendetlenül, ami már szinte iskolarendőrért kiált. Nem tudom, ki eszi a szárnyát, combját, amikor az áruk közel másfélszeresére nőtt. Arany János is csökevény, szóhasználata nem tud lépést tartani a modern időkkel. (Megjegyzem, én ezt már hatodikban gyanítottam, amikor A walesi bárdokban a »nézni is tereh«-hel szembesültem.) A Családi kör helyesen így hangzik: »egy-egy szép farhátot nyújt a kicsinyeknek«.”

Nyitókép: MTI/Soós Lajos

 

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 100 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

A szánkót elégetné az ellenzék.

Európában 20 országnak magasabb, 24-nek alacsonyabb az inflációja, mint Magyarországnak.
Máltán nem is árusítanak szánkót.

De utánpótlása van:

Schiffer András nem kertelt, egyértelműen elmondta, hogy mit gondol a tényellenőrökről, akik „legalább akkora veszedelmet jelentenek a szabadságra és a demokráciára, mint a totalitárius rendszereknek a cenzorai“ (liner.hu, 2022. május 27.)

Attól félek, hogy ez az agitpropos nő nem ismeri az árakat.
Nálunk a zőldségesnél a tavaly termett elsőrendű krumpli 320 Ft, emlékeim szerint ez 220-nál drágább volt egy éve. Márpedig a 40%-nál nagyobb áremelés így nem jön ki.
Az alma ugyanott tavaly is, idén is 480 Ft.
Ez a hazudozás a Gréczy-féle 1300 Ft-os lángos folytatása, én speciel egy hete 500-ért láttam.
Tanulság vásárlás előtt ne az MSZP-t kérdezzük, hanem nézzünk körül.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés