Brüsszel egyre gátlástalanabbul igyekszik kiterjeszteni felettünk a hatalmát

2022. május 24. 14:28

Volner János
Facebook
Az Európai Unió vezetői becsaptak minket.

„Jól rávilágít az Európai Unió megváltozott, egyre inkább agresszívan gyarmatosító működésére, hogy a koronavírus okozta gazdasági válság után olyan pénzügyi csomag jött létre, melynek országokra szabott »ajánlásait« kötelező(!) a tagállamoknak végrehajtani. Ha az adott tagállam mégsem úgy tenne ahogyan azt Brüsszelben elrendelték, akkor tőle nem csak a vissza nem térítendő támogatás kifizetése, de még a kedvezményes hitelfelvétel lehetősége is megtagadható. Mint most Magyarország esetén. Mindezt akkor, amikor a koronavírus-járvány után számottevő gazdasági visszaesés következett be, ezért a szokásosnál is sokkal fontosabb lenne megkapnunk a nekünk jogosan járó pénzt.

Brüsszel tehát egyre gátlástalanabbul igyekszik kiterjeszteni felettünk a hatalmát. Ezért is kéri azt a kormánytól a Huxit Párt, hogy vétózzon meg minden egyes pénzügyi csomagot mindaddig, amíg Magyarország az utolsó fillérig meg nem kapja a neki járó pénzt. Az említett pénzügyi csomagnál feketén-fehéren bebizonyosodott, hogy az Európai Unió vezetői becsaptak minket. Visszaéltek a hatalmukkal és lábbal tiporják az uniós jogot csak azért, hogy megtörjék Magyarország ellenállását és még nagyobb hatalomra tegyenek szert az európai nemzetek felett.

Más a helyzet az Oroszországot sújtó embargós politikával. Ezeket a szankciókat feltétel nélkül, teljes egészében el kell utasítanunk. Nem csak addig kell Magyarországnak blokkolnia a büntető intézkedéseket, amíg meg nem kapjuk a nekünk járó uniós forrásokat, hanem – Magyarország hosszú távú érdekeit szem előtt tartva – soha nem szabad belemennünk abba, hogy lemondjunk az olcsó nyersanyagokról és az Oroszországgal kötendő kedvező gazdasági megállapodások lehetőségéről. Az Európai Unió vezetése nyíltan az Egyesült Államok alá rendelődött, az uniós vezetők pedig az amerikaiak kijáró embereiként működnek. Ennek az európai gazdaságot tönkretevő működésnek mindig ugyanaz a végeredménye: olcsó orosz gáz helyett vegyél drága amerikai palagázt, olcsó orosz kőolaj helyett vásárolj másfélszeres áron az Egyesült Államok által megjelölt forrásból, az európai atomerőművek jól bevált fűtőelemeit pedig cseréld le amerikaira. Ursula kétségtelenül jó ügynöke Amerikának, de ezek az ügyletek rendkívül sokat ártanak az európai nemzeteknek.”

Nyitókép: MTI/AP/Mindaugas Kulbis

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 46 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés