Katolikus fegyelmezésben részesül az abortuszpárti Nancy Pelosi
Salvatore Cordileone érsek pénteken bejelentette, hogy a San Franciscó-i érsekség területén nem engedi szentáldozáshoz járulni Nancy Pelosi képviselőházi elnököt, aki nem is kérheti ezt a szentséget, amíg nyilvánosan el nem utasítja az abortusz támogatását – írja a Catholic News Agency alapján a katolikus.ma.
Az érsek hangsúlyozta, hogy lépése tisztán lelkipásztori, nem pedig politikai döntés, arra azt követően került sor, hogy a magát gyakorta buzgó katolikusnak és rendszeres szentáldozónak nevező demokrata párti Pelosi többször is elutasította megkereséseit, hogy beszéljenek abortuszpárti álláspontjáról.
A világi katolikus hívőknek címzett május 20-i levelében Cordileone kifejtette, hogy az utasítást az Egyházi Törvénykönyv 915. kánonja alapján adta ki, amely kimondja, hogy „a szentáldozáshoz … ne engedjék oda azokat a személyeket, akik nyilvánvaló, súlyos bűnben makacsul kitartanak”.
Most úgy döntöttem, elérkezett az a pont, amikor nyilvános nyilatkozatot kell tennem, hogy nem vehet részt a szentáldozásban, hacsak, és amíg meg nem tagadja nyilvánosan a terhességmegszakítás »jogának« támogatását, és nem gyónja meg, illetve a bűnbánat szentségében nem kap feloldozást, amiért közreműködik ebben a gonoszságban” – írta Cordileone a levélben.
Cordileone és Pelosi között már többször került sor összeütközésre az abortusz miatt, amióta XVI. Benedek 2012-ben Salvatore Cordileonét nevezte ki a San Franciscó-i érsekség élére. Az érsek 2021 szeptemberében imakampányt is indított, hogy az abortuszt támogató politikusokat, elsőként a képviselőház vezetőjét, Nancy Pelosi házelnököt „szívbéli megtérésre” ösztönözze. A „Rózsa és rózsafüzér Nancyért” kampány keretében az imádságok és a böjt jelképeként rózsák ezreit küldték a katolikusok a 82 éves, ötgyermekes elnöknek.
2021 októberében Pelosi találkozott Ferenc pápával a Vatikánban. Az audienciát kommentálva Cordileone érsek kijelentette, hogy
Mint ismert, az Egyesült Államokban újra nagy erővel tört felszínre az abortuszról (a magzati életek kioltásáról) szóló vita azt követően, hogy a konzervatív többségű Legfelsőbb Bíróság, amely az USA alkotmánybíróságaként is funkcionál, ismét napirendre vette a kérdést és életpárti döntést hozhat, amely áttörés lehet az amerikai életvédő mozgalom sokévtizedes küzdelmében. A liberális Nancy Pelosi legtöbb párttársához hasonlóan azonban rendre a magzatok élethez való joga ellen foglal állást.
Nyitókép: Stringer /Anadolu Agency via AFP
Összesen 78 komment
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászólás szerkesztése
Mindenesetre a szülei nem követték a Pelosi elveit.
Biztos, hogy van az Új Világban Lendvaihoz fogható?
A megfogant emberi élet az már létező ember, ugyanolyan feltétlen védelmet igényel, mint bármely emberi élet.
Bejelentkezés