Bombariadó volt 130 szerbiai iskolában

2022. május 20. 18:13
A szerb kormány szerint így szeretnék őket valakik rábírni, hogy szankcionálják Oroszországot.

Péntek reggel 130 szerbiai iskolában volt bombariadó, írja az MTI. Ezekről, ahogy az utóbbi napok riasztásairól számos iskolában, bevásárlóközpontban és látványosságnál is kiderült, hogy hamis riasztás volt.

Aleksandar Vulin belügyminiszter arról beszélt: azért vegzálják az országok bombariadókkal, hogy nyomás alatt tartsák a kormányt, és hogy Szerbia  „ne dönthessen önállóan, hanem nyomás alatt és félelemből hozzon döntést”, tehát vezessen be szanckiókat Oroszország ellen. Arról számolt be, hogy

minden figyelmeztetés így kezdődik: „amiért nem szankcionáltátok Oroszországot, ezt meg ezt tesszük majd veletek”.

Szerinte az elkövetők több százezer szerveren keresztül futtatják át az üzeneteiket, és közöttük több külföldi is van. Habár nehéz ezeket a hívásokat lenyomozni, csütörtökön már arról beszéltek, hogy több szerb állampolgárt is őrizetbe vettek pánikkeltés és a rend megzavarása miatt.

Szerbia nagyjából az egyetlen európai ország, amely nem vezetett be szankciókat az oroszok ellen, áprilisban pedig több százan vonultak az utcára, hogy Vlagyimir Putyint támogassák.

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Összesen 34 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés