Lukácsi kitért azokra is a posztban, akik azt vallják, hogy „Dobrevvel bezzeg nyerhettünk volna.” Nekik azt üzente:
„jobb volna, ha elhallgatnának, és végre szembesülnének a magyar valósággal, mielőtt újra billentyűzetet ragadnak!”
Majd azzal folytatta, hogy kritikát fogalmazott meg azzal „a magyar elittel” szemben, akik szerinte „elszakadt társadalmunk hétköznapjaitól.” Márki-Zay egykori szövetségese szerint „valójában ez a legfontosabb tanulsága április 3-nak, nem pedig az, hogy jó-e mikromenedzselni. Persze, rossz” – szögezte le.
„Péter egy tiszta ember maradt”
Lukácsi Katalin hangsúlyozta, hogy „Péter azonban egy tiszta ember és maradt, aki egész lényével az ország felemeléséért dolgozott, hogy végül csak ő legyen a gyűlölt miniFeri, akibe majd még a DK holdudvara is belerúg!”