Több halottja is van a szlovéniai robbanásnak

2022. május 13. 11:02
Öt halálos áldozata van a dél-szlovéniai Kocevje Melamin nevű vegyi üzemében történt robbanásnak, egy ember életéért pedig még küzdenek a ljubljanai kórházban.

Mint arról beszámoltunk, robbanás történt egy vegyi üzemben Szlovéniában. Hivatalos információk szerint a robbanásban hatan sérültek meg, közülük kettőt égési sérülésekkel szállítottak kórházba. Egyikük állapota kritikus; olyan súlyosan megégett, hogy azonosítani sem tudták. Öt ember a robbanás közvetlen közelében tartózkodott egy konténerben. Őket csütörtökön a tűz és a forróság miatt meg sem tudták közelíteni a mentők, és később megállapították, hogy nem élték túl a balesetet. 

Sajtóinformációk szerint emberi mulasztás miatt történt a robbanás. Csütörtökön reggel tartálykocsival az epoxigyanta gyártásához használt epiklórhidrint szállítottak az üzembe. Az előzetes vizsgálatok szerint a folyadékot tévedésből nem a megfelelő tartályba fejtették át. A robbanás és az azt követő tűz súlyosan megrongálta a gyárat és környezetét. 

A szlovén környezetvédelmi jogszabályok szerint a Melamin gyár a környezetre nézve nagyobb kockázatot jelentő üzemek közé tartozik. A régió egyik legnagyobb munkáltatójaként működő cég, amely csaknem kétszáz embert foglalkoztat, elsősorban olyan nitrogéntartalmú festéket és lakkgyantát állít elő, amelyet a fa-, építő- és textiliparban használnak.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 6 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés