Ezreket haragított magára Merz: utcára vonultak németek, nem kérnek a sorkatonaságból

A német védelmi miniszter kifejezetten pozitívan értékelte a diákok tüntetését, mondván ez is azt jelzi, a tanulók érdeklődnek a sorkatonaság után.

Németország – mivel érzékenyen érinti a Jamal-vezeték leállítása – elítélte az orosz Gazprom döntését.

Oroszország elzárja az Európába érkező gázt a Jamal gázvezetéken – számolt be az Euronews. A vezeték lengyelországi működtetőjével szemben Moszkva szankciókat vezetett be. Az energiaárak hétről hétre emelkednek, a döntéssel pedig egy újabb utánpótlási vonal szűnt meg.
Moszkva két héttel ezelőtt egyoldalúan elzárta a Lengyelországba és Bulgáriába vezető gázvezetéket, így mindkét ország alternatív megoldásokat keres a gáz pótlására. Németország – mivel érzékenyen érinti a Jamal-vezeték leállítása – elítélte az orosz Gazprom döntését.

– nyilatkozta Robert Habeck Németország gazdasági és klímaügyi minisztere.
Lengyelország panasszal élt, szerintük ugyanis a gázszállítás leállítása orosz részről szerződésszegés.
A Gazprom szintén hasonlót állít: az orosz energiaóriás szerint az európai országok azzal vétettek, hogy a szankciók miatt nem engedik a gázvezetékek karbantartását, valamint, hogy részt vegyen azoknak a cégeknek az életében, amelyekbe részvényesként befektetett.
Nyitókép: Natalia Kolesnikova / AFP