Áder János 10 éve

2022. május 10. 18:08

Kocsis Árpád
Mérce
Összevetni őt Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel vagy Sólyom Lászlóval nevetséges és értelmetlen.

„Mi volt Áder János legnagyobb dilemmája? »Maga a döntés.« Ezt a választ a köztársasági elnökké választásának első évfordulóján adta, s bár a kérdés a kinevezése körülményeire vonatkozott, a feleletet érvényesnek találjuk a két elnöki ciklusa egészére. A legnehezebb döntés megszületett. Ha ezt követően voltak is kételyei, megtartotta magának.

Áder János 2022. május 10-én elbúcsúzott a Sándor-palotától. Tíz évig volt Magyarország köztársasági elnöke. De ne engedjük, hogy a megnevezés félrevezessen bennünket.

Magyarország már nem köztársaság, s erről éppen az az alaptörvény szól, amelynek ismeretében Áder János az ősdöntését meghozta, és amelynek szellemében eljárt. Arról, hogy az a tíz év, míg államfőként tevékenykedett, dicstelen tíz év volt, ő nem tehet. Államfőként korlátozott jogkörei voltak, a hatalma jelentéktelen. S azzal, amivel élhetett volna, s elődei éltek is, mármint a tekintéllyel, Áder János nem rendelkezett.

Összevetni őt Göncz Árpáddal, Mádl Ferenccel vagy Sólyom Lászlóval nevetséges és értelmetlen. Az a Magyarország, amelynek a szolgálatában ők megbecsült, félt, szeretett és tisztelt köztársasági elnökök voltak, kimúlt és lassan elfelejtődik.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 104 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Hát Áder valóban nem volt börtön ügynök, nem küldött kötélre rabtársakat, mint a patkány Gönc, s bizony nem akadályozta meg a rendszerváltást, nem védte a gyilkos kommunistákat, nem akadályozta meg az elszámoltatást, mint tette Sólyom, a féreg, aki nem mert átlépni Szlovákiába........Mádl számára sértő ez említett két hazaárulóval való említés......

El vagy tévedve! Göncz Árpádot utálták.
Sólyom Lászlót gyávának tartották.
Na meg a Zétényi-Takács törvénytervezet is a lelkén szárad.

Ki ez a kis farok, aki így utólag rugdossa az Ádert?

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés