Nagy port kavart a horvát képviselők körében Orbán Viktor miniszterelnök péntek reggeli rádióinterjúja.
Mi is beszámoltunk arról, hogy a keddi nap folyamán bekérették a zágrábi magyar nagykövetet Orbán Viktor kijelentése miatt, miszerint „természetesen, akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet, a csővezeték egyik fele Oroszországban, egyik vége Oroszországban van, a másik pedig Magyarországon.”
Úgy tűnik azonban, hogy Horvátországban többeket is érzékenyen érintett a kijelentés, legalább is az Index gyűjtése alapján. Sandra Benčić, a Možemo! párt képviselője például úgy fogalmazott, a magyar miniszterelnöknek „számos Horvátországot sértő és bizonyos kontextusban fenyegető kijelentése volt”. Hozzátette, hogy ezért nem értették meg Andrej Plenković horvát miniszterelnököt, nemcsak a magyar kormánnyal való szoros kapcsolat miatt, hanem azért is, mert „az egész energiaszektorunk összefügg”.
A párt képviselője kiemelte, hogy elvárja a horvát miniszterelnöktől és a külügyminisztériumtól, hogy reagáljanak a kijelentésre. Reményét fejezte ki továbbá, hogy a horvát kormány „végre belátja, hogy az Orbán-rezsim nem tekinthető olyan barátinak, mint eddig hitték”.
Zvonimir Troskot, a Most párt képviselője emlékeztetett arra, hogy pártja már korábban arra figyelmeztetett, hogy ez a kormány Andrej Plenković miniszterelnökkel és Tomislav Ćorić volt gazdasági miniszterrel együtt intenzíven dolgozott az energia- és pénzügyi szektor „magyarosításán”.
– tette hozzá Troskot magyarul.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter közösségi oldalán reagált az eseményekre, mint írta bejegyzésében:
– írta a miniszter, mellé egy képet is csatolt, melyen Gordan Grlic-Radman horvát külügyminiszterrel látható.
Menczer Tamás külügyi államtitkár szerint a miniszterelnök csupán egy történelmi tényt említett. „Reméljük, hogy horvát barátaink nem ülnek fel a sajtó hisztériakeltésének, és folytathatjuk közös munkánkat az együttműködés fejlesztése érdekében” – írta Facebookon az államtitkár.
Nyitóképen: Zvonimir Troskot. Fotó: YouTube