Hol rontjuk el mindig?

„Meggyőződésem szerint minden nemzet polgárai hasonló koordináta-rendszerben élik, illetve szeretnék élni az életüket.

Cseperednek, átlépik a felnőttkor küszöbét, dolgoznak, jó esetben gyermeket nevelnek, megélik örömeiket, gyászaikat, köszöntik a születőt, búcsúztatják a földi létből távozót. Tartoznak egy vagy több közösséghez, gyakorolják választott hitüket, sírnak, vigadnak, olykor sírva vigadnak... Egy szó, mint száz: élik dolgos, esetenként dologtalan mindennapjaikat.

Szinte idilli a kép, mégis időről időre belénk hasít a kérdés: »Hol rontjuk el mindig?«. A történelmi korok példáiból nem tanulva, jelenünk helyközi kakaskodásának tekintve a szomszédunkban zajló, de valójában egyértelműen a két világhatalom közötti sakkjátszmát, adódik a kérdés, hogy ki merészeli sajátja helyett a mások életét kockáztatni, feláldozni.

Feltételezésem szerint a háborúk főhadiszállásain terpeszkedő »kiválasztottak« is írásom első bekezdése szerint élik, illetve szeretnék élni az életüket. Akkor hol rontják el mégis?

Az ólomkatonák tologatása, az elfoglalt területre kitűzött apró zászlók, a hadrendbe állított papírmasé könnyűlovasság és nehéztüzérség makettjének alakulatai nem a véres valóság. Mi készteti »a dolgos, esetenként dologtalan« életüket élő kiválasztottakat, hogy szobai szórakozásuk terepasztalától ellépve földünk egészének létét kockáztassák, és akár csak egyetlen hús-vér életet is feláldozzanak, amolyan járulékos veszteségként strigulázva azt hadinaplójukban?”

Nyitóképen: Szétbombázott múzeum Mariupolban. Fotó: Valery Melnikov / Sputnik / AFP