Nancy Pelosi: Putyin arra késztette a katonáit, hogy gyermekeket erőszakoljanak meg

2022. május 7. 11:19
Az amerikai házelnök szerint Putyin ahelyett, hogy háborút vívna, civilek ellen harcol.

Az amerikai törvényhozás alsóházának demokrata elnöke, Nancy Pelosi interjúban elmondta, támogatja Joe Biden amerikai elnök javaslatát,

hogy Oroszország felkerüljön a terrorizmust támogató országok listájára,

mivel az orosz elnök, Vlagyimir Putyin egy atomhatalom vezetője, és Oroszország egy olyan ország, amely megtámadott egy másikat, és nukleáris fegyverek bevetésével fenyegetőzik.

„Az orosz elnök saját katonáit erőszakos cselekményekre késztette, például arra, hogy gyermekeket erőszakoljanak meg – tizenegy éves kislányokat, többször is, az anyjuk szeme láttára vagy az anyjukat erőszakolják meg a gyermekek szeme láttára. Gyermekeket rabolnak el, elrabolják és elküldik őket” – mondta Nancy Pelosi.

„Emiatt vagyok a Kongresszusban – a gyerekek, illetve az erőszakos cselekedetek miatt, amelyek kívül esnek a civilizált emberi viselkedés körén” – folytatta a képviselő, közben Putyint gyávának, Zelenszkijt pedig hősnek nevezte.

Az amerikai politikus szerint

Putyin ahelyett, hogy háborút vívna, civilek ellen harcol. Gyermekek ellen harcol”.

„Ezt használja háborús fegyverként. Úgy gondolom, hogy mindenképpen fel kellene kerülnie a terrorista államok listájára Oroszországnak, és remélem, hogy ez meg is fog történni. Már egy ideje szorgalmazom ezt a lépést, és úgy gondolom, hogy az elnök saját belátása szerint ezt meg is teheti” – fogalmazott a házelnök.

Nyitókép: Stringer /Anadolu Agency via AFP

Összesen 231 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

És csak öntik és öntik az olajat a tűzre...

Én meg arra emlékszem, hogy ENSZ táborban gyerekek haltak éhen!!!!!!!

Amikor fő szövetségesetek volt a Vörös Hadsereg, ők még csak lányokra és asszonyokra szorítkoztak.

Az amerikai Lendvai Ildikó. A félelmetes benne az, hogy ennek hatalom is van a kezében.

Ezt egyszerűen nem hiszem el. Arról viszont naponta lehet olvasni, hogy az amcsi szülők megerőszakolják a saját gyermekeiket és mint tudjuk a nők sem járnak jobban az US-ban.

Semmi meglepő nincs benne. Persze, hogy fáj az amerikaiak foga az orosz ásványkincsekre. Is.
Ami meglepő, az az amerikai gyűlölet mértéke az oroszokkal szemben. Ez már beteges. De csak így tehetik rá a kezüket a máséra - gondolják ők.
És az egész ENSZ, Vatikán, EU stb. tátott szájjal nézi Amerika önző, háborús mesterkedését.

Elvétve találni közöttük is normálisabbat.
Chomskynak is vannak reális meglátásai Amerikáról, annak igazságtalan háborúiról.
Gondolkodó lényekként nem engedhetik meg maguknak a teljes szemellenzőt.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés