Sűrű időkön vagyunk túl. És előttünk is sűrű idők állnak.
Húsvét szent titkának újraélése után érdemes belenézni a tükörbe, szemügyre véve önmagunkat, politikai közösségünk talán kissé barázdáltabb arcát. Ott van-e még tekintetünkben a hit fénye, az alkotás vágya, a türelmes, befogadni képes hazaszeretet ereje?
Mögöttünk egy kimerítő választási kampány és a többségünknek nagyon is tetsző, más honfitársainknak azonban elkeserítő eredmény feldolgozásának első fázisa. 1989 óta megtapasztaltuk, hogy errefelé, a Kelet és a Nyugat ütközőzónájában, rokontalan, de önérzetes népként gazdagítva Európa sokszínűségét, nem könnyed játék a demokrácia. A világ e szegletében minden életre-halálra megy, döntéseink tétje mindig transzcendentális jellegű is, túlmutat az 1920-ban rögzített országhatárainkon és a politikum szokásos horizontján.
A Kárpát-medencében nem unalmas állampolgári rutin egy választás: tektonikus erők mozdulnak benne, világnézetek feszülnek egymásnak. Mindez nagy lelki megterheléssel jár, próbára teszi minden versengő fél, segítő szimpatizáns állóképességét, és a csak otthonról drukkolók idegrendszerét is alaposan megtépázza.
Hogy lesz-e mostanság olyan korszaka országunknak, amikor egy közfelkiáltással elfogadott nemzeti minimum megvalósításának mikéntjén megy csak a kedélyes versengés? Ha viharos történelmünk tapasztalataiból indulunk ki, és a világrend körülöttünk bekövetkező megrendülései láttán sem dugjuk homokba a fejünket, azt mondhatjuk, még várat magára egy ilyen álmoskás békeidő. Szomszédunkban, ahol testvéreink is élnek, ma háború dúl. Az egymásnak feszülés jóval túlmutat lokális önmagán, a harcok mögött valójában nagyhatalmak rendezik újra soraikat, pozicionálják újra magukat. Számunkra ebből sok jó nem származhat, a szenvedés mérséklésének kötelessége elképesztő erőfeszítést követel, a rendszerváltoztatás óta vágyott felzárkózás talán lassul, és a nagyhatalmi érdekek sűrűjében folytatódik a konok küzdelem nemzeti érdekeink érvényesítéséért.
Egyre távolodik egymástól az Egyesült Államok és az Európai Unió. Előbbi ráadásul egy merőben új kontinens képzel el, ahol egyes országokkal működne csak szorosabban együtt.
Kusovszky Imréné elkezdett utánaszámolni, és a Tisza-csomagban eddig mintegy 30 ezer forint havi mínuszt egészen biztosan talált, amit a nyugdíjasok zsebéből vennének ki.
Hogy miért?
„Háborúba viszik Magyarországot, és minden pénzt Ukrajna támogatására fognak költeni. Ezt nem hagyhatjuk!” – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Az ész megáll! Tényleg halálba küldenék a magyar fiatalokat?
A miniszterelnök politikai igazgatójaszerint Brüsszel tervezett lépése a háború elmélyítését és hosszú távú pénzügyi terheket jelentenének Magyarország számára.
Moszkva szerint vagy tárgyalással, vagy erővel, de cél érnek Ukrajnában.
Telt ház várható a szegedi Pick Arénában.
A konfliktus egy teljesen új, veszélyes szakaszába lépett, a kockázat ma nagyobb, mint valaha.
