Közösen mentünk bele a játékba, nem lehet elkenni a felelősséget

2022. május 3. 10:23

Donáth Anna
Jelen
A mi feladatunk az, hogy minél hamarabb reményt adjunk és irányt mutassunk. Interjú.

„Nem érzi úgy, hogy az ellenzék már mindent kipróbált, itt a negyedik kétharmad, s ennek végérvényesen vége van?
Nem. Nagyon sokat gondolkodtam a választások után, és arra jutottam, soha nem volt annyira fontos az ellenzéki szerepvállalás, mint most, amikor tényleg súlyos az apátia. Az otthoni mintám mindig is arról szólt, hogy a legnagyobb elnyomásban is mennyire fontos hangot adni azoknak, akiket a rendszer elnyom. A kétharmad üzenete, hogy az ellenzéknek végig kell gondolnia saját szerepét.

Az elmúlt tizenkét év ugyanis azt mutatja, hogy csak arra vagyunk jók a rendszernek, hogy a demokráciát mímelve ujjal mutogathasson ránk. Eközben azt is látni kell, hogy képviseletet adni rendkívül fontos akkor, amikor a hatalom ennyire önző és embertelen módon lép át az állampolgárainak egy jelentős részén. Ha csak egy-egy család, ha csak egy-egy kilakoltatásra váró ember hitét visszaadjuk abban, hogy van értelme Magyarországon élni, mert helyette is kimondjuk azt, amit ki kell mondani, akkor már megérte folytatni.

Igen, csakhogy mintha a választók, így a negyedik kudarc után, mintha elveszítették volna a hitüket.
A gyászmunka hosszú folyamat, főleg akkor…

…amikor sokan a hetvenes évek kiúttalanságában érzik magukat.
A történelem során sokan és sokszor érezték azt, hogy ugyan, mitől lenne jobb a holnap. De mindig volt holnap, mindig volt remény. Elég csak Ukrajnára gondolni, ahol a miénknél elmondhatatlanul nehezebb helyzetben is van hitük és reményük az embereknek abban, hogy lesz egy jobb holnap. A mi feladatunk az, hogy minél hamarabb reményt adjunk és irányt mutassunk.”

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 47 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Játék? Számotokra ez játék. Köszönjük ezt a beismerést is.

Hámondjuk ezt pozitívan is meg lehet ám fogalmazni, jó, tudom, nehéz. Magyarország azért mégsem Ukrajna, nagyjából a térség jobb állapotú országai közé tartozik, ezért a radikális rendszerkritika céljavesztett.

Az ellenzék arra lehetne jó, hogy valódi alternatívát kínáljon. De erre nem jó, mert tehetségtelen. Nyalogatja a sebeit, lamentálva Orbánékra mutogat, mert nincs a Fidesz-KDNP szövetségnél jobb politikai elképzelése

"...és irányt mutassunk.."
A hölgynek sem politikai, sem tudományos, sem erkölcsi, sem művészeti teljesítménye nincs.
Van egy iszonyú rossz családi pedigréje, amit az ember elfelejtene neki, ha normális lenne a Donáth. Valamint van egy pártja, amely láthatóan a hülyék gyülekezete. Valamint van a folyamatos nemeztárulás.
Milyen irányt akar mutatni ez a liba? Merre? Kinek? Most küldték el az egész bagázst a választók a picsába és ez itt irányt akar mutatni.
Őrület!

Adjál reményt te a jó édesanyádnak, nem az én hazámnak..
Petőfi ezt még szebben mondaná, még ízesebben.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés