A képviselők ezután ünnepélyes keretek között esküt tesznek.
Ahogy a napirendi javaslatról szóló meghívóban is szerepel, míg egy képviselő nem teszi le esküjét, nem vehet részt az Országgyűlés és az országgyűlési bizottságok ülésein, nem gyakorolhatja tanácskozási és szavazati jogát, nem nyújthat be indítványt, nem választható meg országgyűlési tisztségekre, illetve bizottsági tag sem lehet. Ezen felül nem vehet részt képviselő-csoport megalakításában. Az ellenzéki pártok között volt erről némi vita, végül az alakuló ülés teljes bojkottját csak Hadházy Ákos vállalta be.
Az eskütétel után kerül sor az új Országgyűlés megalakulásáról és az eddig hivatalban lévő kormány megbízatásának megszűnéséről szóló bejelentésre, valamint köztársasági elnök beszédére, amelyben javaslatot tesz a miniszterelnök személyére.