Mráz Ágoston Sámuel üzent Török Gábornak: Felháborító, határozottan visszautasítom, várjuk a bocsánatkérését!

Nem akárhonnan „reklámozták” a Mandiner műsorát.

Hódmezővásárhely polgármestere erről a helyi televízióban beszélt.

A jövő héten ül le egymással tárgyalni Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere és Lázár János, a térség újraválasztott, fideszes országgyűlési képviselője. Márki-Zay Péter minderről a Vásárhelyi Televízió szerdai, Időben című műsorában beszélt.
A munkamegbeszélés az országgyűlési képviselő kérésének megfelelően nem lesz nyilvános, de a polgármester azt reméli, az eredményekről közös sajtótájékoztatót tartanak majd.
A baloldal volt miniszterelnök-jelöltje a műsorban kitért arra, hogy vannak olyan vásárhelyi projektek, amelyek megálltak, ezeket szeretné újra beindítani. Ilyen többek között a Bethlen-gimnázium bővítésének ügye. De akadnak olyanok is, „amelyek elé akadályt gördített a Kormányhivatal vagy a kormány” – hangzott el.

Hódmezővásárhely polgármestere hangsúlyozta a beszélgetésben: „reméli, hogy ezek ügyében is előrelépés történik majd a megbeszélésen."
Az említett műsorrészletet alább tekintheti meg:
Nyitókép: Képernyőfotó