A nyomor és a halál vámszedői

2022. április 27. 9:30

Vásárhelyi Mária
Jelen
Orbán és környezete politikai és gazdasági tőkét kovácsol az emberi szenvedésből.

„Ha valamihez igazán van tehetsége Orbán Viktornak, akkor az az, hogy még a legdrámaibb válsághelyzetekre is úgy tekint, mint politikai és gazdasági haszonszerzési lehetőségre. Amikor másokat az emberi együttérzés, fájdalom és segítő szándék kerít hatalmába, akkor ő és környezete azon kezdenek el gondolkodni, hogy hogyan kovácsolhatnak politikai és gazdasági tőkét az emberi szenvedésből, hogyan használhatják fel saját hatalmuk további erősítésére mások gyengeségét és kiszolgáltatottságát.

Ez történt 2015 tavaszán és nyarán, amikor a háború elől menekülők tragédiáját arra használták, hogy félelmet gerjesszenek ellenük az országban, azzal riogatva az embereket, hogy a menekülők elveszik a munkájukat, a házukat, a lányaikat, mindazt, ami eddig a biztonságot jelentette az életükben. És ezt a mindent elborító médiakampány eredményeképpen a felnőtt lakosság közel kétharmada el is hitte.

A pusztító világjárványból is sikerült elsősorban anyagi, másodsorban politikai hasznot kovácsolniuk. Orbán családja és oligarchái százmilliárdokkal növelték vagyonukat részben a védekezőeszköz-beszerzésből lefölözött haszon, részben az állami támogatások magánzsebekbe csorgatása útján. A járvány elleni védekezéssel kapcsolatos sikerpropaganda és a valós helyzet eltitkolása segítségével pedig elhitették a lakossággal, hogy a kormány jól kezelte a járványt, miközben valójában lakosságarányosan Magyarországon haltak meg majdnem a legtöbben Covidban, és a hasonló lélekszámú országokkal összehasonlítva jól látható, hogy megfelelő védekezéssel három áldozatból kettő túlélhette volna a járványt.”

Nyitókép: YouTube

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 113 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Kezd felelmetessé válni:-)

Vásárhelyitől akár a III. világháború is kitörhetne, mert ő annyira "morális" lény!

Ha a Kárpátokban kiállítjuk ezt a nőt, az oroszok sohase jöttek volna be.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés