Vizsgálatot indított a rendőrség egy cseh politikus ellen, mert „Z”-vel díszítette a húsvéti szendvicseit

2022. április 22. 13:19
A politikus elmondása szerint barátnőjének, Zuzanának akart kedveskedni.

A cseh szélsőséges SPD párt egyik képviselője töltött fel a közösségi médiára egy fotót, amelyen húsvéti szendvicsein paprikából készült „Z” betűk láthatók. 

Bronislav Kalvoda, aki az SPD libereci elnöke azzal védekezett az Új Szó szerint, hogy a „Z” betűkkel csak barátnőjének akart kedveskedni. A rendőrség a politikus ellen indított vizsgálatot végül megszüntette arra hivatkozva, hogy az általuk megkérdezett férfi úgy nyilatkozott, „nem támogatja az ukrajnai orosz inváziót”, valamint a „Z betűk a Zuzana keresztnevet jelképezik”.

Maga Kalvoda nem volt hajlandó kommentálni az ügyet, de már törölte a szóban forgó fotót tartalmazó bejegyzését, ami miatt a szakmai életében is bajba keveredett, hiszen Jilemnice város vezetősége nem tartotta elfogadhatónak a posztját. A városi tanács így eltávolította őt a közlekedési és közrendvédelmi bizottság elnöki tisztségéből.

Nyitókép: Facebook

Összesen 152 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Azonnal szankcionálni kell a Z betűt, ugye, Elenszkij?

A libsik a cseheknél is teljesen idióták.

Szóval a Z az új horogkereszt? Még jó, hogy nem a ZS.

Elenszkij nem akart enni a sendvicsből

Oké, és milyen jogszabály tiltja a Z betű használatát? Zeman elnök
neve, ami ugyebár annyit tesz, mint Z-ember, az maradhat, vagy ellene
is eljárást indítanak és kötelezik a Z betűnek a névről való leszerelését?


@packó
Breaking news - L Simon anyukájához kiment a háziorvos, de addigra meggyógyult.

Kádár idején jobb volt az egészségügy - mondta a híres múzeológus.

És mi lesz, ha egy mozi a 'Z a fekete lovas' c. filmet tűzi műsorára?


Hajnóczy Péter
A latin betűk
A latin betűk elhatározták, hogy egy virágzó hársfaerdőben összeülnek, és kicserélik gondolataikat. A 33 latin betű.
(De hát hol is történt ez: Kisázsiában, egy bejrúti kocsmában vagy Antiokheiában?) Akárhol is történt, a latin betűk teleszívták tüdejüket a hársfa illatával - némelyik dohányzott, vörös bort ivott -, egyszóval jól érezték magukat. A Z betű azt gondolta, megszerette az A-t. Egyszóval jól érezték magukat a latin betűk; ha boldogok nem is voltak, de úgy tettek.
Terepszínű egyenruhás katonák jelentek meg a hársfaerdőben. Kezükben kibiztosított géppisztoly. És most megértette a Z, hogy miért nem szeretheti az A-t. A katonák lassú léptekkel körülvették a latin betűket - csizmájuk alatt recsegett, recsegett a gally. Az A betű még odasúgta Z-nek: én azt gondolom... de már nem fejezhette be, mit gondolt. Tíz centiméterről tarkón lőtték, akár az összes betűt, és a Z-t is.
A katonák - orvos is volt velük, aki megállapította a halál beálltát, - kötelességük végrehajtása után menetoszlopban elvonultak. Ott feküdt az avaron a 33 véres, halott latin betű.
(De hát hol is történt ez: Kisázsiában, egy bejrúti kocsmában vagy Antiokheiában?) Nézd! Milyen szép a hold, suttogta a hársfa. Az A betű fölkelt. Véres volt, tüdejét teleszívta hársfaillattal, és megtört szemmel intett a hársfának. Azután odament a Z-hez, aki még az avaron feküdt, és megcsókolta a száját. A Z véresen fölemelkedett, mint aki csak álmodott, és ő is teleszívta tüdejét az erdő hársfaillatával.
A véres latin betűk lassan fölkeltek a földről, jó éjszakát vagy jó reggelt intettek a hársfának, fölnéztek a teliholdra, és lassú, kemény léptekkel, vérezve a vérző latin betűk elindultak a tenger felé.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés