Márki-Zay Péter válaszolt Lázár János meghívására

2022. április 21. 14:46
Hódmezővásárhely polgármestere a sajtón keresztül reagált: hajlandó időpontot egyeztetni.

Ahogy arról a Mandiner is hírt adott, szerda délután hivatalos közösségi oldalán hívta személyes munkamegbeszélésre Lázár János Márki-Zay Pétert, mint a választókerület legnagyobb településének polgármesterét. Hódmezővásárhely polgármestere a sajtón keresztül reagált a meghívásra.

Jó ötletnek tartja a találkozót, amelyre meghívta Lázár János, és hajlandó időpontot egyeztetni

– nyilatkozta Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhelyi polgármestere az ATV híradójának, reagálva a meghívásra.

Személyesen nem kapott még meghívást

Ugyanakkor a hatpárti ellenzék korábbi miniszterelnök-jelöltje furcsállta, hogy a Lázár János által nem nyilvános munkamegbeszélésnek nevezett találkozóra személyesen egyelőre nem kapott meghívót.

„Én telefonon kerestem és gratuláltam neki miután joggal kérték rajtam számom, hogy miért nem tettem ezt még meg. Úgyhogy ő is el tud engem érni telefonon, nagyon szívesen fogok vele egyeztetni időpontot, ahogy az elmúlt négy évben is mindig készen álltam erre” –  tette hozzá Márki-Zay Péter a híradó kérdésére.

Nyitóképen Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere. Fotó: Trenka Attila/Mandiner

 

 

Összesen 62 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Lehetne esetleg nyilvános a megbeszélés?
Úgy demokratikusan....

A donáthal semmilyen esély nincs a párbeszédre, konkrétan egy hazug bolsi.
Az MZP-vel meg nem érdemes foglalkozni.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés