Három ország szembeszállt az Európai Unióval: Orbán Viktor fontos szövetségeseket szerzett

A múlt heti uniós csúcs komoly eredményeket hozott Magyarországnak. A szuverenista erők már nincsenek egyedül az Európai Unióban.

Azt azért nem hagyja, hogy bokájáig érjen a szakálla, mert akkor, mint fogalmazott, hasra esne benne.

Csintalan Sándor a Hírklikk vendége volt, ahol arról beszélt:
Hozzátette ugyanakkor, hogy ahogy vége lesz a háborúnak, leborotválja.

Csintalan szerint a háborúnak néhány forgatókönyve lehet. Az első, hogy Putyin csak akkor fog megállni, „ha orrba lesz vágva” saját menedzsmentje által, vagy például, ha a gazdasági szankciók „megroppantják Oroszországot”.
Azt is elmondta, hogy az országnak egy ellenzéki győzelem tett volna jót, és „meg van rendülve”, hogy Magyarországon „közel négyötödös fasiszta-náci koalíció van”.
Nyitókép: Hírklikk