A Mediapart szerint a jelentésben felsorolt tények büntetőjogi eljárást vonhatnak maguk után a volt képviselők ellen az uniós források nem jogszerű felhasználása miatt. Az OLAF „csalást, hamisítást, bizalommal való visszaélést és sikkasztást” említ az európai közpénzeknek a nemzeti politikával kapcsolatos vagy személyes felhasználása miatt, túlszámlázásokkal vagy fiktív szolgáltatások kiszámlázásával
a Nemzeti Tömörüléshez közelálló cégek által.
A cikk példákat is említ: az Európai Parlament több mint 23 ezer eurót térített vissza promóciós tárgyakért (táskák, tollak, kulcstartók), amelyek a Nemzeti Tömörülés elődjének, a Nemzeti Frontnak a székházába szállítottak ki a 2014-es lyoni pártkongresszus előtt. Ugyanebben az évben Marine és Jean-Marie Le Pen is bemutatott egy 5 ezer eurós számlát egy olyan saját internetes oldal létrehozásáról, amely a cikk szerint soha nem létezett. A pártalapító Jean-Marie Le Pen 2016-ban néhány nappal szilveszter előtt 129 üveg bort és pezsgőt rendelt több mint 8 ezer eurós értékben, s a számlát az Európai Parlamentnek nyújtotta be. A szállítmányból 113 üveget közvetlenül a Le Pen család egyik villájába szállítottak ki, s Jean-Marie Le Pen „egyetlen bizonyítékkal sem szolgált arról, hogy a rendelésnek köze lett volna európai parlamenti tevékenységéhez” – írta a Mediapart.