A háborúban nem Orbánra, hanem a társadalom igényeire kellett volna koncentrálni

2022. április 12. 21:33

Kunhalmi Ágnes
Mérce.hu
A legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.

„Jelentős mértékben gyengítette az ellenzék pozícióit az is, hogy szociális programját számos liberális közgazdász a kezdetektől fogva élesen bírálta. Számos sajtóorgánum folyamatosan teret biztosított e kritikának, azt az érzetet keltve a közvéleményben, hogy az ellenzék nem ismeri fel a gazdasági helyzet követelményeit, vagy félrevezeti a választókat olyan ígéreteket megfogalmazva, amelyeket nem akar, vagy nem tud betartani. E közgazdasági bírálatok teljesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a demokratikus ellenzék programját jórészt az Európai Unió által folyósítandó helyreállítási alapból kívánja finanszírozni, feltételezve, hogy a korrupcióellenes politika és a demokratikusabb működési viszonyok mellett az ország megkapja a támogatásokat. A liberális teoretikusok egyébként már több mint negyven éve hangoztatják, hogy a magyar társadalom lehetőségei feletti életszínvonalon él, miközben sokan, nem indokolatlanul érzik úgy, hogy megélhetési válság alakult ki.

Végezetül a hatpárti szövetség pozícióját az is gyengítette, hogy Márki-Zay Péter az előválasztási sikere után az ellenzék leváltásáról beszélt, s emellett konzervatív-liberális beállítottságú politikusként nehezen tudott azonosulni a program baloldali, szociális elemeivel. Ez volt az egyik oka annak, hogy a közös programot csak március 9-én mutatták be, és az azt követően sem került a kommunikáció középpontjába. Így nem kaptak azok az elemek sem, mint például a bér- és nyugdíjemelések, a minimálbér adómentessé tétele, az áfacsökkentés – kellő hangsúlyt, melyek megvédték volna a magyar családokat a háború okozta negatív gazdasági következményektől.

A Fidesz-KDNP újabb kétharmados győzelme jelentős kihívások elé állítja a demokratikus ellenzéket és ezen belül a baloldalt. Véleményem szerint mind szervezeti, mind tartalmi politikai változtatásokra akkor is szükség lenne, ha a hat párti szövetség szerezte volna meg a kormányzati hatalmat, a mostani körülmények között azonban ez még inkább meghatározó jelentőségű feladatnak látszik.

A legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége, miközben a széttagolt pártstruktúra átalakulásával is számolnunk kell. A mérsékelt konzervatív póluson a Jobbik, a liberális mezőben pedig a Momentum pozíciójának erősítése alapvető jelentőségű feladatnak, míg a baloldalon a szocialista, szociáldemokrata, illetőleg a zöld politikai irányvonal egységesítése és fejlesztése a legfontosabb cél. Ez utóbbi kiindulópontját az MSZP és Párbeszéd együttműködésének fenntartása jelenti. Úgy vélem, hogy szükséges az eddigieknél egy jóval szorosabb együttműködés a Demokratikus Koalícióval és az LMP-vel is, függetlenül attól, hogy e négy politikai formáció milyen szervezeti kapcsolatot alakít ki.”

Az eredeti, teljes írást itt olvashatja el.

Összesen 107 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Fletóval marad az örök kétharmad, Kunhalmi elvtársnő.

Jó jó, de fizu megvan, kockázat nincs, és mindez még 4 évig. Tény, hogy nem sokon múlt, de hosszú, busás munkanélküli járulék jött ki belőle.

Én figyeltem a programjukat. Általában megtartották volna a rezsicsökkentést, családi adókedvezményt, csak igazságosabbá tették volna.....
Na ez az, ami bizonyítja, hogy rendesen megvágták volna a kedvezményeket. Ezt már ismerjük tőlük.

Szerintem a külföldi ballib és a bizottság is jól mozgósította a fidesz szavazókat. A magyar ellenzék állandóan azt hangoztatta, hogy a bizottság majd nekik ad pénzt, ennek a kormánynak nem.
Mint tudjuk, az ilyen beavatkozások fordítva sülnek el itthon:-)))))))

Tényleg cuki. Hatalmat persze nem lenne szabad rábízni, meg az sem szerencsés, hogy egy sokkal fölkészültebb jelöltet győzött le a XVIII. kerületben, de ha önmagában nézed, sokkal rosszabbak is vannak nála.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés