Az osztrák kancellár hétfőn Moszkvába utazik

2022. április 10. 19:47
Karl Nehammer lesz az első európai vezető, aki Oroszország ukrajnai háborújának kezdete óta találkozik Putyinnal.

Karl Nehammer osztrák kancellár hétfőn Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyin orosz elnökkel – jelentette be az osztrák kancellári hivatal.

A kancellár a bejelentés előtt tájékoztatta szándékáról Berlint, az Európai Bizottságot és Volodimir Zelenszkij ukrán elnököt. A párbeszédet akarja elősegíteni a háborús felek között – közölte a bécsi hivatal szóvivője.

Nehammer ukrajnai látogatása után közvetlenül utazik Moszkvába, ugyanis szombaton Kijevben találkozott Zelenszkijjel. Vasárnap Bécsben újságíróknak nyilatkozva azt mondta: „kockázatos, személyes diplomáciai missziót vállal”, de minden tőle telhetőt meg akar tenni a béke érdekében, noha tudja, hogy

a béke esélye nagyon halvány e pillanatban.

A moszkvai út teljesen az ő kezdeményezése, és ukrajnai tartózkodása alatt határozta el. A Putyin elnökkel tartandó találkozóján

fel fogja hozni a bucsai tömeggyilkosság ügyét is

– mondta a kancellár, aki más európai vezetőkkel együtt maga is járt a Kijevhez közeli Bucsában az eset után.

Az AFP hírügynökség megjegyezte, hogy Ausztria nem tagja a NATO-nak, de tagja az Európai Uniónak, és támogatta annak minden szankcióját Moszkva ellen, csak a gázvásárlás leállítását ellenzi. Bécs elítéli Ukrajna orosz megszállását, és szolidáris Kijevvel. Ausztria a héten kiutasított négy orosz diplomatát.

(MTI)

Nyitókép: Stefanie Loos / Pool / AFP

Összesen 88 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Minden EU-s pénzt, hitelt és támogatást elzárni Ausztriától, hétfőtől!

Ez gyors volt. Ma jött a hír, holnap már megy is.

Őket bezzeg nem fogják basztatni emiatt, pedig tuti, hogy ő is valami biznisz miatt utazik Moszkvába.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés