Itt az új hidegháború: odaállhat Kína Oroszország mellé?

2022. április 7. 8:41
A második hidegháború javában zajlik, a kínai politika sem monolit tömb, azt pedig látni fogjuk, hogy odaáll-e Peking Moszkva mellé. Többek között erről beszélgetett Kusai Sándor volt pekingi nagykövet, a PPKE címzetes docense beszélgetett Salát Gergellyel a KKI új podcastjében.

Nyitókép: Hszi Csin-ping kínai elnök Pekingben fogadja Vlagyimir Putyint 2022. február 4-én (fotó: MTI/EPA/Szputnyik/Alekszej Druzsinyin)

 

A Külügyi és Külgazdasági Intézet podcastsorozata, a Kilátás a hegyről legutóbbi adásában az orosz-ukrán háború egyik legközkeletűbb elemzői toposzáról volt szó: hogy miként húzza ki Kína Vlagyimir Putyint a saját maga alkotta gazdasági csávából, már ha kimenti egyáltalán. Salát Gergely Kína-kutató, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Kínai Tanszékét vezető egyetemi docens, a KKI vezető kutatója beszélgetett Kusai Sándorral, a magyar diplomácia veterán Kína-szakemberével, aki összesen tizenöt évet töltött hazánk pekingi nagykövetségén, az utolsó hat évben nagykövetként.

Salát Gergely első kérdése arra vonatkozott, hogy az orosz-ukrán háború a második hidegháború egyik eleme-e. Kusai úgy látja,

„semmi nem bizonyítja jobban, hogy folyik a második hidegháború, mint az a parciális háború, amely jelenleg Ukrajnában zajlik”.

A volt nagykövetnek három idézet jut eszébe a helyzetről: egyrészt Aiszkhüloszé, miszerint „a háború első áldozata az igazság”, hiszen „a háború konkrét eseményeiről, történéseiről valójában alig tudunk valamit”; ehelyett „az információs buborékok egyikében, a nyugatiban élünk, amely napjainkra teljesen elzárta magát szankciók és egyéb intézkedések révén a keleti buborékoktól.” Sőt, úgy látja, „a klasszikus és totális cenzúrában élünk, ezért az információkhoz csak korlátozottan juthatunk.”

Másodrészt Bismarckkal szól, aki azt mondta, „sohasem hazudnak annyit, mint választás előtt, háborúban vagy vadászat után.” A harmadik idézetet pedig Einsteintől hozza, aki a kérdésre, hogy mivel fogják megvívni a harmadik világháborút, úgy felelt: „azt nem tudom, hogy a harmadik világháborút mivel fogják megvívni, de azt pontosan tudom, hogy a negyediket botokkal és kövekkel.”

Kusai szerint

a világ újra a harmadik világháború peremén táncol, amely lényegéből adódóan nem lehet más, csak atomháború,

„és ami utána következik, azt jobb át sem gondolni.” Az ukrán-orosz háborút úgy értékeli, mint „a második hidegháború első szakaszának záróköve”, úgy, ahogy „az első hidegháború első szakaszának záróköve a koreai háború volt.”

Hova áll Kína?

Második kérdésében Salát megjegyezte, hogy „egy klasszikus hidegháborúhoz legalább két fél szükséges”, és míg a Nyugat az egyik oldalon látványosan összezár, Putyinnak ezt napok alatt sikerült elérnie, az nem látszik világosan, hogy ki van a másik oldalon Oroszországon kívül, hiszen Kína „nem állt be egyértelműen Oroszország mögé.”

Kusai Sándor úgy véli, Kína nagyon hasonlóan viselkedik most ahhoz, mint ahogy a Szovjetunió viselkedett a koreai háború idején. A második hidegháború elsődleges helyszíne az ázsiai-csendes-óceáni térség, és teljesen logikus, hogy az első összecsapás nem ott zajlik, hanem az egyik legfontosabb mellékhadszíntéren, itt Kelet-Európában. Hasonló volt a helyzet az első hidegháborúban is, amikor a fő hadszíntér Európa volt, az első összecsapás viszont Koreában történt.

A volt nagykövet hangsúlyozta, Oroszország ugyan nem kért fegyvereket Kínától,

a vörös óriás azonban „máris jelentős áttételes gazdasági támogatást nyújt Oroszországnak”,

hiszen befogadta Oroszország valutatartalékainak egy jelentős részét, amely így nem is lett befagyasztva, kínai bankokban, jüanban őrzik és használják”, és elindított egy sor olyan gazdasági támogató lépést Oroszország iránt, amely segít az orosz kormánynak a Nyugat által bevezetett szankciók hatásainak mérséklésében. Megjegyzi, hogy az Egyesült Államok stratégiáján Kína valószínűleg átlát: „Amerika főellenfélnek Kínát tekinti, Oroszország megtörése pedig az út ahhoz, hogy Kínáig eljussunk. A kínaiak valószínűleg elég okosak ahhoz, hogy ezt pontosan értsék.”

Figyelmét igényli a gazdaság

Salát Gergely arra hívta fel beszélgetőpartnere figyelmét, hogy a koreai és az ukrajnai háború között van egy jelentős különbség: az 1950-es években a hidegháborús felek között nem volt számottevő gazdasági kapcsolat, míg ma „Kína számára a nyugati gazdasági kapcsolat elképesztően fontos, és nehéz úgy szankciókat bevezetni, hogy a papír, amire kinyomtatjuk a szankciós listát, az is made in China.”

Kusai

a gazdaságot az új hidegháború hadszínterének tekinti.

„egy hidegháborúban – ahogy egyébként egy forró háborúban is – mindenki azzal harcol, amije van. Naivitás lenne azt várni, hogy Oroszország, amelynek döntő módon a katonai ereje adja a nagyhatalmi státuszát, majd valami kereskedelmi vagy egyéb eszközzel fog harcolni. Oroszország azzal harcol, amiben a legjobb: a hadseregével. Az Egyesült Államok és Európa azzal harcol, amiben egyértelmű fölényben van Oroszországgal szemben: a gazdasággal. Kína is azzal vesz részt ebben a hidegháborúban, amije van: pénzügyi és gazdasági erejével” – ecseteli a szakértő.

A volt nagykövet úgy látja, „Kína sokkal inkább kölcsönös függésben van gazdaságilag a Nyugattól, mint például Oroszország”, ezért a Nyugat Kína felé sokkal nehezebben tudna szankciókat bevezetni, mint Oroszországgal szemben. Figyelmeztet azonban: azáltal, hogy a világ több vezető gazdasági hatalma, így például Kína, India, Brazília, Törökország vagy Szaúd-Arábia nem csatlakozott az oroszellenes szankciókhoz, „bizonyos alapvető világgazdasági normák elkezdtek meginogni”, például a jüan-, riál- és rúpiaalapú szaúdi kőolajeladás „rendszerszinten lehet olyan hatással, hogy a dolláralapú világkereskedelem rendje meginog.”

Szerinte összességében

nem az a kérdés, hogy Oroszország ki tudja-e váltani a Nyugat felé irányuló kereskedelmi volumenét más országokkal,

hanem az, hogy milyen gyorsan és mennyire. A szankciók kapcsán pedig az elsődleges kérdésnek azt látja, hogy „mely ország társadalma van olyan állapotban, hogy az ebből következő terheket tovább bírja” – szerinte ugyanis „az európai társadalmak az ebből következő gazdasági terhekre nincsenek felkészülve.”

Dorombolni Kína lábánál

Az elmúlt hetekben számos szakértő hívta fel a figyelmet arra, hogy Oroszország Kína felé fordulása nem szükségszerűen bekövetkező automatizmus, hiszen Oroszország ebben a viszonylatban is fél a túlzott kiszolgáltatottságtól. Salát ezt a problémát is felvetette Kusainak.

A diplomata szerint „nyilvánvalóan nem az volt az orosz szándék, hogy a kínaiak kistestvéreivé váljanak, és nem is vagyok biztos abban, hogy a végeredmény ez lesz”, ugyanakkor úgy látja, hogy az orosz vezetés számára a kérdés inkább abban a formában merül fel, hogy

„érdemesebb-e Kína kistestvérének lenni, mint Európa és Amerika állandóan beszorított és kiszorított kistestvérének, függelékének lenni.”

Amit az orosz vezetés most választott, az az Amerika által dominált Európától való gazdasági függés helyett egy akár alárendeltebb gazdasági viszony Kínával – fogalmaz a szakember, aki hozzáteszi, „ez nekünk, európaiaknak, akik önmagunk nagyszerűségétől reggeltől estig el vagyunk telve, fájdalmas, hogy valaki így döntött, ez rosszul esik a mi jóérzésünknek, de csak jelzem, hogy ezzel jó számolni, hiszen nem csak Oroszország döntött így, hanem egy csomó más fontos szereplője a világgazdaságnak – ha nem is döntött így, de kacérkodik azzal, hogy dönthet máshogy is.”

Kusai felhívja a figyelmet arra, hogy „először fordul elő a gyarmatosítás óta, hogy nem mi határozzuk meg Afrika, Ázsia, Latin-Amerika egyes országainak gazdasági, politikai és egyéb döntéseit.”

A kínai segítség ára

Arra a kérdésre, hogy Kína mennyire fogja megkérni segítségének árát, Kusai Sándor úgy válaszolt, „annyira, amennyire racionálisan meg tudja”. A volt nagykövet azonban

nem látja monolit, homogén tömbnek a kínai politikát,

szerinte ott is megtalálható az orosz elit szilovik-technokrata kettősségéhez hasonló megosztottság: az elit egyik része nemzetbiztonsági, stratégiai szempontok mentén gondolkozik, szerintük Kína semmiképpen nem engedheti Oroszország vereségét, nagyhatalmi megsemmisülését, mert akkor egyedül marad Amerika és az egyesült Nyugat nyomásával szemben, Oroszország pedig az utolsó gát, amely megakadályozza azt, hogy a Nyugat teljes erejével Kína ellen forduljon.

A másik oldalon ugyanakkor ott vannak a nemzeti tőkések, akiknek érdekei a világgazdaságban, világkereskedelemhez való hozzáféréshez kötődnek. Ők nem akarnak szakítani a Nyugattal, és nem akarja ezt az időközben létrejött „komprádor társadalmi csoport” sem, amely a Kínában befektető vállalatok menedzsereiből áll. Azt azonban biztosra veszi a szakember, hogy az oroszországi 5G-hálózatot a Huawei fogja kiépíteni.

Bár Salát felveti annak lehetőségét, hogy a kínai stratégiai döntés Oroszország támogatásáról vagy magára hagyásáról kitolódhat az őszi tisztújító pártkongresszusig, Kusai szerint „a történelem menete nem fogja hagyni, hogy ezt a kérdést odáig húzzák.”

Salát ezért rákérdezett arra is, hogy honnan fogjuk tudni, hogy ez a döntés megszületett. Kusai felsorol néhány konkrét jelet, amiből

látni fogjuk, Oroszország támogatása vagy magára hagyása mellett döntött-e Kína.

„Kína a nála gyártott repülőalkatrészeket az orosz polgári légiforgalomnak tovább szállítja-e jüanért, nem dollárért. Kína milyen más orosz nyersanyagok importjában old fel korlátozásokat, illetve növeli azt” – sorolja Kusai, utalva például az autóipar számára nélkülözhetetlen palládiumra, amelynek exportját Oroszország hamarosan korlátozhatja.

„Ha a másik döntés születik, akkor azt fogjuk látni, hogy ezek az orosz gazdaság számára legalábbis rövidtávon, a legsúlyosabb szankciós lépések enyhítésére kulcsfontosságú lépések nem történnek meg” – magyarázza Kusai, aki szerint ebben az esetben „rövid távon elengedik Oroszország kezét, és inkább más módon készülnek fel arra, ami Oroszország bukása után egy nappal, egy héttel, egy hónappal rájuk vár az amerikai nyomás fokozódása révén”, és a döntés ezen kimenetelére utalhat, ha az Egyesült Államok bármilyen Kínával kapcsolatos szankciót enyhít.

Ellenben ha olyan döntések jönnek majd Washingtonból, hogy a kínai techvállalatok ellen korlátozások kerülnek bevezetésre, akkor Kína másképp döntött.

Felkészül Tajvan?

A döntés kapcsán Kusai szerint „még egy jól látható tényező lesz: aki tudja követni a kínai állami médiát, az látja, hogy az utóbbi időben egyre inkább hajlik a helyzetleírás, a katonai helyzet leírása, a szakértők elemzései az orosz álláspont felé – ez mutatja a geopolitikai, stratégiai elit mozgását Kínában –, de eközben a gazdasági, üzleti kérdésekről szóló szakmai cikkek, tudósítások pedig hajlanak egyfajta amerikai kompromisszumkeresés felé.”

Az ukrajnai helyzet analógiájaként gyakran vetik fel elemzők Tajvan kínai lerohanásának kérdését, ezt megteszi Salát is – Kusai azonban egyelőre megnyugtató választ ad.

Szerinte most közvetlenül, azonnal Tajvant nem fenyegeti kínai invázió.

„Az, hogy Kína az ukrajnai konfliktust lehetőségként értelmezi és megtámadja Tajvant, nem áll fenn. De ez nem jelenti azt, hogy ez a veszély hetek múlva, hónapok múlva ne válhatna valós veszéllyé.” Egyvalamit azonban a veterán diplomata olvasatában elért az orosz-ukrán háború: „Kínában senkinek, aki értelmes, nincs villámháborús illúziója.”

A podcastet teljes hosszában itt hallgathatja meg.

Összesen 106 komment

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja.
Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi.

Jó esetben Tajvan önként csatlakozik szárazföldi Kínához.

Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Bejelentkezés